:( illúziót veszteni fájdalmas, igen.

De micsoda tanulság is egyben!
De ugye tudjuk, hogy a világ összességében illúzió, csak a megélésünk ad neki valós létjogosultságot.
Minden tapasztalási jelenségünk címkézett. És minden szenvedéshez kapcsolódó tapasztalásunk az "én" érzetéhez tartozó erős érzelmi ragaszkodásunkhoz kapcsolható. Szerencsére minden egy múló megnyilvánulás tudatunkban, és ha a felismerés pillanatában nem tanúsítunk ellenállást, akkor a fájdalmasnak megélt tapasztalásunk sem marad tartós jelenség.

Igen illúzió. De vágj pofon vagy csókolj arcon. Az volna?!
Illúzió és mégsem az. Vagy valós és mégsem az.
Ami jön fogadjátok, ami megy, engedjétek. Azt hiszem, ennyi a titok. :) Persze ha nem éreznénk és fájnánk és vágynánk és szeretnénk és gyűlölnénk... nem is léteznénk. Elindulunk innen, s visszatérünk ide. Iszunk a mámorból, iszunk a hűs távolságtartásból s végül rájövünk: ez csak az élet, ami zajlik. Bármi csak ellenállási kísérlet. Még a magyarázataink is az én hiányáról.
Köpök rá. Viva la vida! :)
Éljen a fájdalom és éljen a gyönyör. Ez az élet. Kiüríteni a kelyhet, fenékig! A többi: magyarázat. Szerintem. Persze ne higgy nekem. :)

A végső valóság: a szubjektum. Isten az alany, s nem a tárgy. Isten az élvező, Isten a szenvedő. Isten a szubjektum. És nálam itt bukik meg az éntelenség filozófiája. Itt bukik a buddhizmus. És itt bukik minden vallás és filozófia. És itt nyeri meg a játszmát a szufizmus és Jézus. Aki vámosokkal és szajhákkal cimborált és evett és ivott és aszonták: részeges vagy és duhaj. Hát nekem tetszik az ő szenvedélyes szíve. Tetszik az istenkáromló magatartása, mikor kizavarta a kufárokat a templomból: mert Isten nem üzlet. Isten nem jóság. Hanem Isten az Élet.
A nagy IGEN. Mindenre. Én már nem menekülök semmiféle távolságtartásba. Ami jön fogadom, s ami megy, engedem. És mindezt: szenvedéllyel. Mert halottnak lenni és langyosnak, ugyan ki akar?! Én nem.
Az élet: szerelem.

S persze mindehhez kell egy tiszta, tiszta szív. Ehhez be kell járni az utat. Hogy ne bánts mást a szerető szíveddel. Ehhez nagyon, nagyon tisztának kell lenni. És nagyon bátornak és nagyon erősnek ugyanakkor végtelenül gyengédnek. Ez a legmagasabbrendű izzás és gyönyörűség. Ehhez nagyon, nagyon erős és szép és tiszta szív kell.
Mert a szenvedély játéka erőt kíván és alázatot és tisztaságot... Ez a tűz csak akkor nem pusztít, ha tisztán Isten ég benne. Keveseknek való. Keveseknek való út ez. A morál és a jóság könnyebb. Veszélytelenebb.
Ahogy egy zen bölcs mondta: végül csak az őrültek maradnak. Oda, oda csak ők jutnak. Isten országába.

Látod ez is az élet csodálatos része. Egy másik ember rálátása ugyanazon dologra. És ez milyen nagyszerű! Mert az ő szemszöge lehetőség a miénk szélesítésére, tágítására. Megismerni mást, aki lehet mégis annyira hasonló hozzánk... Persze teljesen áttérzem a gondolataidat, és ha nem is hiszek, mert a tapasztalás erősségét hatásosabb módszernek tartom, tapasztalom az életet, így biztos vagyok benne, hogy a gondolataid is ebből az energiából születnek. Ezért tudom, az élet valósága nem tagadható, mert minden szépségével és mélységével sziporkázik bennünk.

Nekem is tetszik ahogy elsöprő szenvedéllyel írod és adod magad! :) Természetesen az "izmusok" csak segédletek az életben. Kinek mi a legjobban használható. De ne gondold, hogy dogmatikus fogságba kell terelni a tudatot általuk. A tudat határtalan, nyitott mindenre, befogadó, épp ezért képes megérteni minden filozófiai irányzat közös lényegét. Csak egy irányvonal az ember életében amin elindul a felfedezés homályos útján önmaga felé, a legfelsőbb tiszta Isteni lénye felé, hogy egyre többet és többször a végső azonosulással egységbe kerülhessen újra vele. És igen, ahogy a szenvedély is megadatott úgy remélem, hogy a szívünk is képes nap mint nap megtelni vele. Az élet iránti szenvedéllyel. És az egyszerű példamondatod teljes mértékben befogadható, különben máris kötöttségeket halmoznánk, megragadásokat, amik aztán csak hátráltatnak magában az élet szerelmében.

Őrült bölcsesség...:) Legyen cél.
Lehet, hogy keveseknek való, lehet, hogy kevés a tiszta szív de talán sokkal több az erre törekvő. Biztos Te is ismersz magad körül sok ilyen embert kedves Duende . :)

Igen, ismerek. Bár nem sokat. :)
Én is olvastam ám sok-sok könyvet, éveket töltöttem egyedül a könyveimmel, az elmélkedésekkel, gyakorlatokkal, stb.
Végül ide lyukadtam ki, hogy az élet közvetlen gyakorlat és nincs szükség könyvekre. Legalábbis nem úgy, mint anno. De ha nem égett volna bennem ilyen eleven tűz, sosem jártam volna be az utat, és nem járnám ma is... és főleg ha egyedül vagy, akkor kell a szenvedély ereje, mert könnyű letenni és feladni a dolgokat. A mesékben is a hőst a szerelem viszi el a végig. Mert csak így lehet, s csak azért érdemes. :)

Ebben biztos is vagyok! A könyvek is "mankók" valahol. Addig kellenek ameddig nem tanulunk meg egyedül járni. Ameddig nem érezzük már azt, hogy most már egészek vagyunk, nem szorulunk mankóra.
És, hogy kinél mikor jön ez el...?
Igen. Így van ez valóban. Remélem az élet iránt érzett szerelem csak erősödik Benned is, szüntelen fokozódik napról napra és persze remélem bennem is...:)

Úgy legyen :)

Úgy úgy. :)