HTML

Szösszenetek

Észlelések egy absztrakt világból...

Friss topikok

2010.08.06. 13:33 Maitri

Eredet

Jó kis film volt az Eredet. Izgalmas, sok-sok akciójelenettel, lövöldözés-üldözés, egy kicsit mátrix –os beütésekkel.
DiCaprió megint nagyot alakított, és a csapat többi tagja is jól játszott.

Christopher Nolan ötlete nagyon jó, és a képi megvalósítás is jól sikerült.

És a téma sem olyan ismeretlen.


Az év legjobb filmjének titulálják. Döntse el mindenki maga, hogy megérdemli-e ezt a címet.


Kit ne foglalkoztatott volna az álom és valóság kérdése?

Ki nem gondolkozott még el azon, hogy vajon amikor álmodunk az nem lehetne-e a valóság, és maikor azt hisszük, hogy felébredtünk, az meg az álom?

Az álommal kapcsolatban lehetnek az embernek fura érzései.
Vannak álmok, amik akár napokig ott motoszkálnak az ember fejében, és sokszor van úgy, hogy felébredés után a másodperc töredéke alatt feledkezünk meg arról, hogy mit is álmodtunk.

 

A buddhista gyakorlatok egyik alap gyakorlata közé tartozik a z álomjóga.
A tibeti álomjóga és alvás jógája a buddhista és bön hagyomány részét képezik. Tibetben nagyon haladott gyakorlatoknak tekintik, a legtitkosabbak közé sorolják, és általában a tanítók csak bizonyos tantrikus beavatások után engedik végezni.

Az álomjóga gyakorlatai által álombéli tudatosságot érünk el, tudjuk álmunkban, hogy álmodunk, és így könnyen kezelni tudjuk a bennünk lerakódott karmikus lenyomatokat, melyek mindegyikünkben megvannak.
Ezek a bennünk lévő emlékek, lenyomatok általában átrendezik látásmódunkat, és nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok igazából vannak.
Ezért nem is tapasztaljuk teljesen egyformának őket. A negatív karmikus lenyomatok feloldásával nem csak éjszakai életünk, alvásunk lesz szebb, hanem megszépül ébrenléti állapotunk is, mivel már nem befolyásolják tudatunkat a negatív karmikus lenyomatok.

Az alvás jógáját tiszta fény jógájának is nevezik. Általában az álomjóga után gyakorolják. Megtanuljuk, hogyan maradjunk tudatosak elalvás alatt, hogyan maradjunk ebben a nagyon mély tudatos állapotban. Ezáltal lényünk legmélyebb rétegeit ismerjük meg, melyeket különben nagyon ritkán, vagy sosem tapasztalunk, nem tudunk róluk, és nem figyelünk rájuk.

A tibeti hagyományban nagyon fontos szempont, hogy ezek a jógák segítenek felkészülni a halálra is, mivel a gyakorlásukkal megtapasztaljuk, mi történik a haldoklás folyamatában és azt követő köztes lét állapotában.

 

„Ideje felébredni!” 

 

 

 

10 komment

Címkék: ajánló film mozi buddhizmus alvás álom tibet dicaprio eredet tudatosság ébrenlét felébredés álomjóga


A bejegyzés trackback címe:

https://szamszara.blog.hu/api/trackback/id/tr682203495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rihárdó · http://rihardo.blog.hu 2010.08.07. 00:00:14

Én két évig kísérleteztem a tudatos álmodással. A nulláról indultam, az álomnaplózással folytattam, és sikerült kidolgozni néhány technikát, hogyha kell, akkor kb. féltudatosan, illetve hétköznapi tudatossághoz közeli állapotban tudok álmodni, de ezt csak nappal, általában a délutáni vagy a kora délelőtti órákban.
A "kérdés"-álmok, mikor este lefekszem, kérdezek és figyelmeztetem magam, hogy az álmom választ fog adni, és reggel emlékezem, azok mindig jönnek, tehát emlékezni tudok az éjszakai álmaim 50%-ára, ha esetleg nem vagyok tudatos álmomban (más kérdés emlékezni a tudatosságra, és folytonos tudatosságot megélni álomban, ez nem kérdés, ugye).

Idáig jutottam a gyakorlatban, bár olvastam valahol, hogy a buddhista gyakorlat az (illetve úgy emlékszem), hogy torokcsakránál kell elhelyezni egy piros fényt, és a hipnagóg állapot végén ezzel lehet önmagunkat figyelmeztetni, hogy álom következik. Ezt megvalósítani nem sikerült, bár érdekes álom-tapasztalataim vannak, emlékeim, és az a tapasztalat, hogy az mélyálom és álom között csak fokozati különbség van.

Engem nagyon érdekel a téma, ez az, amit minden este lehet gyakorolni, és nem kerül időbe, mert amúgy is kell :)

Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2010.08.08. 18:12:14

@Rihárdó:
Az álomjóga egy igen hasznos gyakorlat, mivel életünk harmadát alvással töltjük.
Ha valaki ezt az időt, gyakorlásra fordítja az mellett, hogy pihenteti a testét közben, az igazán hasznos lehet.
Bár nagyon sok könyv foglalkozik az „álmodás művészetével”, mégis a tanítók mindig kihangsúlyozzák, hogy egy képzet mester jelenléte, és a szóbeli átadás elengedhetetlen része ezeknél a gyakorlatoknál.
A kontroll sosem árt, ha az ember valami olyasmit próbálgat, amiben még nincs tapasztalata.
Nyilván az ember próbálja képezni magát, és próbálkozik ezzel-azzal az elérhető könyvek segítségével.
Kezdetnek már az is nagyon jó, ha az ember emlékszik ébredés után, hogy mit álmodott.
De persze ezeknél a gyakorlatoknál koránt sem erről van szó, mert itt nem az álmok értelmét kell megfejteni hanem, hogy a gyakorláson keresztül nagyobb tudatosságot tudjunk kifejleszteni az élet minden pillanatában.

Pár hasznos könyv ebben a témában:

Tenzin Wangyal Rinpocse :
Az álom és alvás tibeti jógája

Csögyal Namkhai Norbu:
Álomjóga és a természetes fény gyakorlata

Rihárdó · http://rihardo.blog.hu 2010.08.08. 18:29:23

Kösz az ajánlókat.

Azt én is értem, hogy a tudatosság fejlesztése lenne a cél, bár már azt én a sokadik lépcsőnek láttam.

Az első lépés az volt, hogy az álmaimra szeretnék emlékezni, ám nem a történetre, sokkal inkább fontosabb, hogy "mit éreztem" akkor és hogyan éreztem magam egy adott esetben. Úgy gondolom, hogy ez már egy jó kiindulási pont, mert ha az ember a sztorikat rakosgatja, abból sok eredmény nem lesz, mert az van nappal is, ugye.

Sokkal hasznosabbnak tűnt, hogyha inkább az érzéseimet, benyomásaimat írom le, valamint azt, hogy min járt a fejem álmodás közben, mert akkor nagy valószínűséggel ez megy nappal is a fejemben, csak észrevétlenül.

Aztán próbálkoztam azzal, hogy tudatomra ébredek álmomban, bár ezt maradéktalanul nem sikerült megcsinálni, viszont egyre többször fordul elő velem az, hogy álmomban tudatossá válok, ezek szinvonalának mérésére használtam régebben egy önkényes táblázatot is.

Úgy vettem észre, hogy az emberek nagy részének vannak halvány tudatos álmai, ez olyan 10-es skálán kábé az 1-3 -ig terjedő szint, amikor tudják hogy álmodnak (1), nagyjából tudnak magukról és a környezetüket észlelik (2), a szerencsésebbek pedig még tudnak is tudatosan dönteni és alakítani, de csak rövid ideig (3).
A 4-estől felfelé már csak gyakorlás után lehet jutni, ahogy észrevettem.

És persze hogy a téma sajátosságairól beszéljünk, a görög mitológiában Hypnos Thanatosznak a kisöccse, vagyis az Álom és a Halál testvérek.

Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2010.08.09. 15:36:56

@Rihárdó: Szívesen!
Minden hosszú út egy apró lépéssel kezdődik. Ha igazán kitartó az ember, akkor biztos hogy idővel sikeres eredményeket érhet el, ebben is, és visszatekintve a kezdeti nehézség már távolinak fognak tűnni. Azt gondolom, ha érdekel ez a téma, de add fel és meglátod az eredmény sem marad el. És amit írtál már az is szép eredménynek számít az "átlag" álmodókhoz képest.
A buddhista könyvekben sokszor említik, hogy a halál utáni állapot (bardo) az nagyon hasonlatos az álom állapotához. Ezért is tartják fontosnak, hogy az ember tudatos tudjon álmában maradni. Mert ha ott nem az, akkor mi lesz a halál után? Amikor lefekszünk aludni, az olyan mintha meghalnánk egy kicsit... Félelem nélkül belemerülünk a sötétségbe, és elkezdődik az utazás, álomból álomba. Aztán ébredés után, azt hisszük az már a valóság. De mi van ha a megszokott világinkból is fel kellene még ébrednünk?

metarjuna 2010.09.01. 16:57:38

Szia!
Te gyakorlod ezt a jóga technikát?
Üdv!

Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2010.09.01. 18:38:10

@metarjuna: Mintha már erről korábban beszélgettünk volna, csak nem nálam...
Az álomjóga technikája Nárópa Hat jógájának egyik tanítása, amit szerzetesek elvonulásaik alkalmával évekig gyakorolnak. A gyakorlatok nem egyszerűek, és a szerzetesek miután megtapasztalják, hogy nekik melyik megy a legjobban, akkor azzal foglalkoznak.
A tudatos álmodásra irányuló törekvésem folyamatos. Megadom a lehetőséget minden szempontból, hogy tudást és tapasztalatokat szerezzek ezzel kapcsolatban, és hiszem, hogy ennek gyümölcseként megadatik majd az eredmény is. Ez nem egy gyorsan megtörténő folyamat, és az embernek türelmesnek kell lennie ahhoz hogy eredményeket érjen el.

metarjuna 2010.09.03. 08:49:24

@Maitri: Lehetséges.... :)

A kérdésem arra irányult (volna), hogy a Rinpocse könyvében írtakat valamilyen szinten gyakorlod-e?!

A törekvésedhez gratulálok, sikereket kívánok!
Üdv!

Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2010.09.03. 15:34:07

@metarjuna: Köszönöm szépen!
Igen. A könyv segítségével az erőfeszítésen alapuló siné gyakorlatát végzem, ami segíti a fegyelmezetlen tudatot csendessé tenni. Második fázisban már a tudat fel tud oldódni a tárgy figyelésében, és nincs szükség erőfeszítésre, mert már könnyebben "csendes" tud maradni. A harmadik fázis a végső siné, amikor már a tudat egyé tud válni saját mozgásával.
Ez után jöhet majd a négy fő alapgyakorlat...

békymiki · http://mahamudra.blog.hu/ 2010.11.07. 23:41:14

Azt hiszem Namkhai Norbu könyvében van az a gyakorlat, hogy próbáld meg megnézni a kezedet álmodban.

Mindössze azt szeretném tudatni :) hogy nem az az első szint, hogy tudod, hogy álmodsz, vagyishát az, csak máshogy, ha már tudod, hgoy álmodsz, elkelzdheted használni azokat a technikákat, amiket az ébrenlétben ismersz (lásd fenn) keverve azzal, amit az álmodban amúgy is tudsz csinálni.

Aztán akkor kezdődik a haddelhadd, amikor ébren kezdesz el álmodós technikákat használni :)

csak óvatosan, de haladósan :)) ahogy Kyentse Dilgo Rinpoche is mondta, kis lépésekben kell haladni...! (de mindig csak előre, felfelé :)

Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2010.11.11. 23:36:14

@ikkokarima: Na és Carlos Castañeda könyvében :) Neki kb. 5 év gyakorlás után sikerült ez, vagyis ezt írta...
Biztos, hogy elsőre talán tudni kellene azt az álomban, hogy ez most tényleg csak egy álom, de aztán itt rögtön jöhetne az a feltevés, hogy miért is vagyunk benne biztosak, hogy a számunkra valóságnak hitt mindennapok, nem csak egy álom...
Web Analytics