Az ősi hindu tanítások szerint minden lény testében vagy annak közelében (aura) ún. csakrák , vagyis energia központok vannak.
A csakra – szanszkrit szó, jelentése kerék.
Már a XIX. század végén felismerték, hogy az elnyomott- elfojtott érzések ún. gócokat képeznek a test meghatározott területein, megbetegítve azt.
Testünkben hét energiaközpont található, (fő csakra) – ezek az auramezők fokozott elektromágneses aktivitásának a pontjai.
A hét csakra, a törzs és a fej kitüntetett és egyben meghatározott pontjain található a test tengelyvonalában, forgó energiatölcséreket képezve.
A csakrák, örvényszerű mozgással tudnak energiát felvenni.
Ha elképzeljük, hogy közvetlenül belenézünk egy tölcsér-alakú virág kelyhébe, némi elképzelésünk lehet a csakra általános megjelenési formájáról. A virág szára mindegyik csakra esetében a gerinc egy-egy pontjából indul ki, így tehát a gerincet a másik oldalról nézve, mint egy központi szárat látjuk, amelyből virágok hajtanak ki, és kelyheik bizonyos távolságra, az éterikus test felületén nyílnak ki.
A csakrák, közvetítik az energia áramlását a testünkbe és a testünkből. Habár nem képezik a fizikai test részét, összekapcsolják a tevékenységét a testet körülvevő energetikai mezőkkel.
A csakrák, segítik a különböző testi és szellemi funkciókhoz szükséges energia áramlását. Elsősorban a belső elválasztású mirigyekkel és a gerinccel vannak összefüggésben. Néhány gerinc melletti találkozási pont közvetítésével adják át az energiát a testen kívül és belül, amelyet ezután az idegszálak és a keringési rendszer továbbít.
Minden szerv, szövet és sejt így megkapja a rezgési energiát.
A csakrákhoz különböző színek vannak hozzárendelve. Jelképük a lótuszvirág. Minél több levelük (szirmuk) van, annál több energiacsatornával rendelkeznek. Valamennyi csakra, és az annak megfelelő szerv, reagál a hozzátartozó színre. Amennyiben a testben nincs meg a kellő összhang, a színekkel, vagy a színek kombinációjával visszaállíthatjuk a homeosztázist (az egyensúlyt) a megfelelő csakrában, és ezzel a szervekben is.
Fő csakrák:
1. Gyökércsakra
2. Keresztcsonti
3. Napfonat-csakra
4. Szívcsakra
5. Torok-csakra
6. "Harmadikszem-csakra"
7. Korona-csakra
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.