HTML

Szösszenetek

Észlelések egy absztrakt világból...

Friss topikok

2013.03.30. 18:41 Maitri

A Megszabadulás Nagy Jelképe

(CHAG GYA CHENPO)

Ha az ember elhagyatott és csendes helyre vonul, leül, a legelső percekben maradjon mozdulatlan, ne gondoljon semmire, szándékát, hogy most szemlélődésbe fog merülni, vagy szellemi gyakorlatokba fog kezdeni, ne helyezze előtérbe, ne tudatosítsa és ne mondja, hogy: meditálni jöttem ide s most magamat a szemlélődésnek szentelem.

A testnek ezt a nyugalmát, a szellemnek és a szónak ezt a csendességét, amelyet semmiféle szándék és feszültség nem zavar meg, amelynek nincsen célja, hívják úgy, hogy: az ember őseredeti természetes állapotába lép.
Mert az ember őseredeti és természetes állapota ez a nyugalom és megbékült mozdulatlan csend.

A régiek azt mondták:
Ne gondolj a múlttal.
Ne gondolj a jövővel.
Ne gondold: most szemlélődni fogok.
Ne gondold, hogy az üres nagy tér, amit átélsz, az: a Semmi.

Érzékeidet bármiféle benyomás érje is, most az okokat ne kutasd kíváncsian, ne elemezz, hanem éppen ellenkezőleg, szellemedet hagyjad békében és megnyugodva.

A régiek azt mondták:
Ha az ember tudata nem alkot képeket, fogalmakat és gondolatokat, amelyek a tapasztalt dolgoknak megfelelnek, ha a szellem megnyugszik, mint a gyermekben, ha az ember Vezetője utasításait követi, akkor az ember a nagy ürességet megfogja érteni s az anyagi világ káprázatától meg fog szabadulni. Mert ez a két dolog egybeesik.

Tilopa mondta:
Ne képzelj el semmit, értelmedet ne foglalkoztasd, ne elemezz.
Ne határozz el se szemlélődést, sem elmélyedést.
Szellemedet tartsd természetes ősi állapotában.

A Marmidze tanításának mestere mondta:
A szellem elkalandozása s a sajátmaga által alkotott képek között való tévelygése szűnjék meg. Az éberség az út, amelyen minden Buddha a magasba emelkedett.
Ez az, amit a szellem megnyugvásának neveznek, hogy az ember mozdulatlanul megáll a természetes ősi állapotban.

Nagarjuna mondta:
Ne feledd el soha, hogy az éberség az egyetlen ösvény.
Minden Buddha ezen az úton járt.
Anyagi testedet állandóan tartsd megfigyelés alatt, hogy azt minél jobban megismerd: a test tevékenységét, az érzékszervek működését, a tevékenység okait és következményeit.
Ha az éberséget elhanyagolod, minden aszkétikus gyakorlatod hiábavaló.

Abhidharma mondta:
Emlékezni annyi, mint soha azt a lényt s azt a dolgot, akivel s amivel valaha is találkoztál, elfelejteni.

A Gampopa mestere mondta:
Ha a szellem megereszkedik, megnyugszik.
Ha a víz nem mozdul, megtisztul.

Milarepa a szemlélődés nagymestere mondta:
Ha a szellem ősi, természetes állapotába tér úgy, hogy semmiféle alakot nem ölt, meglátja, hogy miképpen keletkezik az emberben az, amit ismeretnek és tudásnak hívnak.

Ha a szellem megnyugodva és csendesen folyik, mint a hatalmas folyam békés vize, nem az egyéni Én ismerete és tudása fog benne felmerülni, hanem a víz megnyugodott tükrén megjelenik az örök valóság képe.

A bölcs Saraha ezt a kettős tapasztalatot így foglalta össze:
Ha a szellemet megkötik, tízféle irányban fog kitörni akarni.
Ha a szellemet eleresztik, mozdulatlan marad.
A szellem makrancos állat, mint a teve.

(Tibeti misztériumok)

Metal_B_by_Sparrow667.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: filozófia gondolatok meditáció tudat metafizika Buddhizmus Hamvas Béla


2013.03.26. 11:18 Maitri

Felejtsd el a megvilágosodást!

Szatszang Mooji-val

( 2005 - magyar felirattal)

5 komment

Címkék: gondolat filozófia metafizika tudatosság Mooji Szatszang


2013.03.24. 21:41 Maitri

Una Mattina

Szépséges...

A zene az Életrevalók (Intouchables) című fim egyik betétdala.
Aki nem látta és teheti, nézze meg, mert a film zseniális.

Szólj hozzá!

Címkék: Film Zene Életrevalók


2013.03.19. 21:40 Maitri

Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

by_Oronar.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vers Reményik Sándor


2013.03.17. 19:19 Maitri

Aki megismeri azt

Aki megismeri azt, aminek nincsen hangja,
nem érthető, nincs alakja, elmúlhatatlan,
íze nincs, szaga nincs, állandó, kezdete nem volt,
vége nem lesz, nagyobb a nagynál, örök -
aki megismeri ezt, afölött a halálnak nincsen hatalma.

(Katha-upanisad, Hamvas Béla fordítása)

by_dragon_fly.jpgKép: by_dragon_fly

Szólj hozzá!

Címkék: buddhizmus filozófia gondolatok elmélkedés metafizika Hamvas Béla


2013.03.13. 21:57 Maitri

A felismerés tükre

Egy lépés a fény felé...

Volt egy álmom, amiben a női szereplő a leglátványosabb módon adta át számomra fájdalmát. Keservesen sírt, a könnyek csak úgy záporoztak a szeméből és hangja a zaklatottságtól el-el csuklott, miközben megállíthatatlan ömlött belőle a története. A sértettség, a megélt lelki fájdalom, a bánat, a keserűség lengte körül. És ahogy mindezt az álomban figyeltem a legkisebb érzékszervemmel is éreztem a mondanivalóját.
Eleven volt és hasító. Teljes volt bennem az együttérzés, és tudtam mi az amit megél, és miért olyan fájdalmas ez neki. Ahogy hallgattam a történetét, abban a pillanatban éreztem azt, hogy mindezt azért tudom így megtenni, mert velem is megtörtént ugyanez. Azért tudom mit érez, mennyire fájdalmas és mennyire kegyetlen is tud ez lenni a számára. Az ő fájdalma egyben az enyém is volt. Ahogy lassan testembe szivárgott a ráébredés fonala, egyre tudatosabban fogtam fel miden felém érkező információt.

Könnyek folytak végig az arcomon, mert a tudat, hogy mindez velem is megtörtént világította meg a saját magamban cipelt fájdalmamat.
Rávilágított az elengedés kegyelmére.
A feloldásra magamban, magamtól.
Azt a tudatot, hogy már nincs miért cipelni tovább ezt az emléket.
Az álom tükör szereplője volt az, aki végre előtérbe helyezte és megmutatta micsoda teherként is lapul ez a lenyomat a lélekben. Folyvást visszatartva ezzel a szárnyalástól. Hálás vagyok lélekbéli tükrömnek. Feloldás, és elengedés.
Milyen csodálatos megkönnyebbülés. 

A szeretet és az együttérzés emberi mivoltunkhoz tartozó lényegi minőségek, és együttesen azoknak a készségeknek tekinthetjük ezeket, amelyek leginkább megkülönböztetnek minket az állatoktól, eltekintve attól, hogy az állatok néha sokkal több kedvességet mutatnak egymás, és az emberek iránt, mint mi magunk.
A Buddha tanításaiban a szeretetet és az együttérzést az etika alapjának, és a helyes beszéd és a helyes cselekedet fontos feltételének tekintik. Mindkettő olyan tulajdonság, ami meditációval fejleszthető. A buddhista szövegek a szeretetet és az együttérzést brahmavihárának, isteni lakhelyeknek nevezik, mivel ezek nyilvánítják ki a bennünk rejlő istenséget, még ha emberi testben tartózkodunk is.
A buddhizmusban a szeretet és az együttérzést bölcsességgel, a dolgok valódi természetébe való belátással kell kiegyensúlyozni, ami önmagában is képes örökre eltüntetni azokat a tudati szennyeződéseket amelyek a szamszárához, a születés és halál körforgásához láncolnak minket. A szeretet és az együttérzés fejlesztésével szívünk kinyílik, és mérhetetlen jószándékot sugároz mindenki felé, akivel találkozunk. A Viszuddhimagga, az ötödik századi meditációs értekezés a szerető-kedvességet, a lények jól-létének kívánságaként értelmezi, míg az együttérzést a beleérzés egy olyan érzeteként, ami akkor jön létre, amikor mások szenvedését úgy érezzük, mintha az a sajátunk lenne.


Forrás: A budha ujja

by_michellis.jpgKép: by michellis

Szólj hozzá!

Címkék: szösszenet álom filozófia együttérzés metafizika Buddhizmus


2013.03.09. 16:40 Maitri

Önéletrajz öt tételben

1. fejezet
Sétálok az utcán. Van egy gödör a járdán.
Beleestem. Elveszett vagyok és remény nélküli.
Azt érzem, ami történt, nem az én hibám.
Egy örökkévalóság, amíg kijutok a gödörből.

2. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély gödör a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleestem.
Nem hiszem el, hogy megint ugyanott vagyok...
De úgy gondolom, most sem én tehetek a történtekről.
Megint hosszú időbe telik, amíg kijutok.

3. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy gödör a járdán. Látom, hogy ott van.
Mégis beleestem... szinte már szokásból.
Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok.
Azt is tudom, hogy az én hibámból történt.
Azonnal kikerülök belőle.

4. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy gödör a járdán. Kikerülöm.

5. fejezet
Egy másik utcán sétálok.

Mali_losinj.jpg

2 komment

Címkék: élet filozófia elmélkedés metafizika tudatosság Szögyal Rinpocse


2013.03.05. 17:31 Maitri

A válasz a kérdésben van

Sokat beszélünk a nyugati vagy keleti gondolkodásmódról, pedig emberi lények és gondolkodó lények vagyunk, akiknek érvelésében nem játszik szerepet, hogy Keleten vagy Nyugaton születtek. Például azt mondhatjuk, hogy szerencsére ma nem esett az eső Londonban, de ha esik, az esőtől a talaj nedves lesz, és amikor a talaj nedves, átázik a cipőnk is. Amikor a cipőnk átázik, megfázunk vagy más rendellenesség keletkezik testünkben. A gondolatsor így következik: eső, nedvesség, az esőt az okozza, hogy valahol a felhők összegyűltek, a felhők pedig esővé váltak. Mindenütt - Keleten és Nyugaton egyaránt érvényes ez a gondolatsor, és ha ez érvényes, nem tehetünk különbséget Kelet és Nyugat között; nem mondhatjuk tehát, hogy a nyugati emberek inkább a józan ész felé hajlanak, a keletiek pedig kevésbé; vagy hogy a Zen Mondot a keleti ember könnyebben megérti, mint a nyugati. A valóságban ez nem így van. A keleti ember számára is nagyon nehéz a Zen Mondo megértése.

 

Például, amikor egyszer a tanítvány megkérdezte mesterét, mi a buddhizmus alapvető tanítása, a mester így válaszolt: "Ha egyetlen kortyban lenyeled az egész Themze folyót, akkor megmondom neked." Az ilyen dolgok merőben ellenkeznek szokásos gondolkodásmódunkkal; és amikor ezeket rejtvényeknek nevezzük, az éppoly rejtélyes a keleti ember számára is, mint a nyugatiak számára. Tehát nem egészen helytálló, hogy a nyugati ember inkább hajlik az ésszerű érvelésre, míg a keleti ember inkább intuitív és az ilyenfajta dolgokat könnyen felfogja. Ez számunkra is igen nehéz.

 

De először az intellektus természetét kell megvilágítanom. Az intellektus a Valóságot kettéosztja: szubjektummá és objektummá, erre épül az intellektus működése. Amikor ez a kettéágazás: a szubjektum és objektum áll előttünk, mindig logikai ellentmondás áll fenn. Például, amikor bizonyos kort elérünk és kérdezgetni kezdjük, honnan is jöttünk; a keresztények erre azt felelik, hogy bennünket Isten teremtett. Ez a mi érvelésünk, mivel semmi sem létezik önmagától - az intellektus szempontjából nézve; valami valami másból keletkezik, és az a valami más szintén valami másból ered, és így tovább. A lánc tovább folytatódik. Ha Isten teremtett bennünket, ki teremtette Istent? Ez természetes kérdés, azonban amikor valaki ezt a kérdést felteszi, általában azt mondjuk rá, hogy Isten hozta létre önmagát. Nincs Teremtő, Istennél nem jutunk messzebb. Ebben az esetben miért állunk meg ennél az én-nél, ennél az individuális lénynél, ahelyett, hogy felmennénk Istenhez? Miért kell felmennünk Istenhez és megállnunk Istennél? Ha Isten teremtette a világot és Istent senki sem teremtette, Isten önmagát teremtette, Isten saját maga teremtője; ebben az esetben mire gondolt Isten, amikor megteremtette ezt a világot? Mi a célja ennek a világnak?

 

Mindennapi életünkben bármit teszünk, van valami, amit szem előtt tartunk, egy cél; ezért tevékenységünk mindig teleologikus (=célszemléletű), és okfejtésünket magára Istenre is alkalmazzuk. Milyen céllal teremtette meg Isten ezt a világot? Mivel nem vagyunk Isten, nem felelhetünk erre a kérdésre. Istennek volt valami célja, melyet mi nem ismerünk; a különös az, hogy amikor Istenre gondolunk, mi Isten helyett is szoktunk gondolkozni. Amikor azt mondom, hogy Istennek az volt a célja, hogy elérjen valamit, amit mi, emberi lények nem ismerünk, akkor ez már azt jelenti, hogy tudok valamit Isten céljáról. Ha nem tudunk egyáltalán semmit Istenről, az ő akaratáról vagy az ő teremtéséről, nem beszélhetünk egyáltalán Istenről, sem művéről, sem céljairól. Amikor Istenről és művéről beszélünk, kell, hogy legyen bennünk valami, ami arra késztet bennünket, hogy Istenre gondoljunk. Tehát kell legyen Istenből valami bennünk, máskülönben részünkről a legnagyobb fokú elbizakodottság lenne Istenről úgy beszélni, hogy van bizonyos célja vagy nincs célja. Itt kilépünk emberi kereteink korlátaiból, azonban úgy beszélünk, mintha egészen természetes lenne számunkra az ilyen kérdés felvetése.

 

Amikor tehát arról beszélünk, hogy milyen célja lehetett Istennek e világ megteremtésével, így beszélhetünk: "Hogy felépítse a Mennyei Királyságot e földön." Ha Istennek ez volt a szándéka, amikor ezt a világot megteremtette, és ha valójában a földön van a Mennyei Királyság, mivé lesz végül is? Ha minden olyan jó lenne, nem volna háborúság, gond, valóságos Paradicsomban élnénk a földön; de talán boldogok lennénk? A boldogság azt jelenti, hogy van valami, ami nem egészen boldogsághoz vezet, ugyanis a boldogság mindig boldogtalansággal jár együtt. Ez relatív. Vágyakozunk a boldogság után, de amikor elnyertük, nem tölt el bennünket elégedettséggel, és úgy találjuk, hogy nem is vagyunk olyan boldogok ebben a boldogságban; és ekkor valamire gondolunk, amitől még boldogabbak lennénk. Ez hajt bennünket állandóan. Éppen ezért ha a Paradicsom megvalósulna, zavarban lennénk, mit tegyünk. Unalomból szenvednénk és visszakívánkoznánk a pokolba! A Pokol érdekesebb, mivel ott mindig lenne egy bizonyos ösztönzés: mivel szenvedünk, szeretnénk megszabadulni a szenvedéstől. De ha minden simán menne, mi lenne az élet haszna? Az élet tehát mindig ösztönzést jelent; a fájdalomra feltétlenül szükség van. Abszolút békéről és abszolút szabadságról beszélünk, ha azonban abszolút szabadsággal rendelkeznénk, azt szeretnénk, ha korlátoznák ezt a szabadságot. Az abszolút szabadság nem olyan körülményeket jelent, amelyek között élni tudnánk. Míg élünk, mindig kell lenni valaminek, ami ellentmond életünk alapelvének - ez az élet, ez a valamivé válás, ez a világ.

 

Az intellektus tehát így beszél, és amikor a dolog végére jutunk, az intellektus már nem nyújt számunkra elégedettséget. Isten a világ kezdetében van, az intellektus azonban túl akar menni a világ kezdetén is. Nem elég, hogy csak megállapítsunk egy kezdetet, ennek a kezdetnek egy másik kezdetből kell kialakulnia, stb. Időben kell gondolkoznunk (és a gondolkozás mindig időben történik), és a gondolkozás: az intellektus. Ilyen módon tehát soha nem lehetünk elégedettek, mivel az intellektus nem nyújt számunkra elégedettséget, mivel időben élünk; idő nélkül ugyanis nem élhetünk. Az élet: időt jelent. Van terünk is, de amikor a tudósok a fényévek millióiról kezdenek beszélni, ez meghaladja felfogóképességünket. Csak bizonyos számú zérót írunk le, és azt gondoljuk, értjük is, pedig ezek csupán szimbólumok. Az intellektus nem képes felfogni ezt. Még akkor is, ha bármennyi nullát teszünk 1 fényév után, még akkor sem tehetünk róla, ha azt gondoljuk, a tér korlátozott. Még ezen túlmenően sem gondolhatunk mást, mint hogy kell lenni térnek, űrnek. A térről alkotott fogalmunk sohasem lehet korlátozott. A tér korlátlan, az idő végtelen. Az idő tehát időtlenség, a tér pedig térnélküliség.

 

Kauzalitásról beszélünk - ez a buddhisták számára igen fontos: minden Ok és Okozat. Ha valamiben szenvedek, ami egy korábbi okból ered - s ez a karma - akkor annak a korábbi oknak szintén van egy korábbi oka, stb. De éppúgy mint az időnél is, ha felfelé és felfelé megyünk, az az ok: ok nélküli. Amikor azt mondjuk: az ok: ok nélküli, akkor saját logikánkat döntjük romba. Abból indulunk ki, hogy van egy ok, de amikor egyre feljebb haladunk, akkor annak az oknak nincs oka. Ha azonban annak nincs oka, akkor miért nem mondhatjuk azt, hogy az életünknek nincs oka? Miért nem állunk meg itt; az ok gondolata késztet bennünket arra, hogy tovább és tovább menjünk, bár soha sem érhetünk a végére.
Az időről, térről és kauzalitásról alkotott fogalmaink adják az intellektus működésének alapjait; amíg azonban az intellektust használjuk, az intellektus nem tud választ adni azokra a kérdésekre, melyeket felvet. Az intellektus késztet bennünket arra, hogy megkérdezzük ezeket a dolgokat, azonban e kérdésekre nem tud válaszolni, tehát öngyilkosságot követ el. De mi ezt soha nem vesszük észre. Az intellektus csak egy korlátozott szférában hasznos - azaz, amikor az eső esik, megázunk - tehát ok, és okozatról van szó. Amikor egyre feljebb és feljebb megy, és amikor lejjebb és lejjebb megy, a kauzáció nem érvényes; vagyis, amikor azt gondoljuk, hogy minden kezdődik, de valójában nincs kezdet. Hasonlóképpen, a világ soha nem fejeződik be. Nem lesz vége, mint ahogy nincs kezdete sem, tehát kezdet nélküli és vég nélküli időben élünk. Mindaddig, míg az idő fogalmára gondolunk, kauzációról van szó, de amikor az idő megszűnik jelentéssel bírni, akkor a kauzáció is elveszti jelentését. Az intellektus tehát csak bizonyos határok között működik. E határokon túl az intellektusnak nem lehet értelme. Ekkor ostobaság időről és térről beszélni.

 

Számunkra az mégsem nyújt elégedettséget. Amikor azt mondjuk, hogy a világnak nincs kezdete, soha nem lesz vége, akkor nem elégszünk meg ezzel a válasszal; át akarunk lépni ezen a korláton. Ez pedig ellentmondás; ez a nagy ellentmondás áll folyton előttünk, és emiatt nem vagyunk soha elégedettek. Mindaddig, míg az intellektust követjük, ebbe a zsákutcába jutunk. Nem juthatunk tovább, sem felfelé, sem lefelé, semerre. Meg kell állnunk ott, ahol vagyunk és ez a legkülönösebb az egészben. Miért kényszerülünk mi arra, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, melyekre soha sem tud választ adni az intellektus? Ha ezt így folytatjuk, látjuk, mennyire hiábavaló az intellektus. Igazán hasznos, amikor elektromosságról, fizikai anyagokról, energiáról, tömegről, sebességről, stb. van szó. Ilyen módon építünk házakat, London például ami idő, tér, kauzáció stb. fogalmunkból kiindulva épült fel. Amikor azonban megpróbáljuk az intellektust a földön, a bolygókon és a naprendszereken túl kiterjeszteni, az intellektus arra kényszerül, hogy megálljon és feladja a dolgot. Ha büszke magára, ennek a büszkélkedésnek véget kell vetni. Rendszerint érveléseink nem mennek ilyen messzire; általában megállunk, a négy fal korlátai közt maradunk, nem megyünk feljebb, bár állandóan vágyakozunk az után, hogy áttörjük ezeket a falakat. Ez a legkülönösebb. Az emberek tehát azt mondják, hinnünk kell; az értelmes okfejtés hasztalan. De amikor hitről beszélünk, az annyira irracionális. Ha pedig annyira irracionális, ha annyira ellentmond a józan észnek, akkor a hit nem tudja önmagát fenntartani; őseink tapasztalatai azonban megerősítik, hogy a hitre szükség van, és a hit irracionális. Most hát gondolkodásunkban arra a pontra jutottunk, hogy a hit nem irracionális. Amikor elérjük a racionalitás határát, ott a hit; amikor a racionalitás eljut határához, ez a határ: a hit. Amikor tehát nem tudunk Istennél, az Istenségnél, vagy a kezdet nélküli kezdetnél, vagy a végtelen végnél tovább jutni, amikor ezt a határt elértük, ott van a hit, és ez a hit az, amit a buddhisták intuíciónak vagy Prajna-nak neveznek.

 

Mindaddig, míg érvelünk, az érvelésnek megvannak a határai. Amikor ezt a határt elértük, nem állhatunk meg ott, de amikor rájövünk arra, hogy ez a határ, akkor ez a felismerés intuícióból, Prajna-ból vagy hitből származik. A hit tehát nem azt jelenti, hogy bizonyos objektumokban hiszünk. Általában amikor a hitről beszélünk, valamit teremtünk magunknak és abban hiszünk; ezt nevezik általában hitnek, számomra azonban a hit objektum nélküli hit, azt jelenti, hogy hiszünk valamiben, melynek nincs objektuma, mivel elértünk egy határt. Mindaddig, míg van objektum, nincs határ, amikor azonban ezt a határt elértük, nincs objektum. Ha bármilyen objektumra gondolunk még akkor is, amikor már elértük ezt a határt, akkor ez azt jelenti, hogy még nem értük el a határt. A határ felismerése tehát a határnélküliség felismerését jelenti. Ez intellektuális ellentmondás, viszont ez intuíció és ez a legfontosabb. Amikor eljutunk ide, fel kell adnunk a reményt és az intellektust, és mindent, amit összegyűjtöttünk a kezdet nélküli kezdet óta.

 

Egy tanítvány áldozatot akart felajánlani Buddhának két virágos ággal. Buddha így szólt: "Dobd el." A tanítvány azt hitte, hogy az ágat kell eldobnia, és így is tett. De Buddha újra így szólt: "Dobd el." Ekkor a tanítvány nem tudta, mit kell eldobnia. Buddha erre így szólt: "Dobd el magad!" De hogy tudná önmagát eldobni, amikor azt gondolja, hogy még mindig ott van? De ha meg nem gondolja azt, hogy ott van, akkor ez kinek a keze? Amikor azt mondja: "kéz" - mi már feltételezzük, hogy valami ott van, és ha nem feltételezünk semmit, hová lesznek az ágak, hová lesz Buddha? Mindez azonban csak az intellektus. Azt szokták kérdezni, hogy a keleti ember hajlamos-e az okfejtésre és az érvelésre. A keleti ember is eljut erre a pontra, ahol megáll és nem tudja, mit tegyen; amikor pedig nem tudjuk, mit tegyünk, éppen ez az a pillanat, amikor igen sokat elérhetünk.

 

Minden vallás ebből indul ki. Amikor hitről beszélünk, mindig az érvelés, következtetés síkján mozgunk és valamilyen objektumra gondolunk, amelyhez a hitet hozzákapcsoljuk. Metafizikus kifejezéssel élve, ez a világ semmi más, mint a mi intellektuális rekonstrukciónk. Amikor így beszélünk, esetleg valaki azt mondhatná, hogy ez bizony igen homályos - valójában pedig nem így van. Egy Zen tanító mondta: "Nem látjuk a valódi virágot, csak álomszerű módon látjuk a virágot, és egymást is ilyen álomszerű módon látjuk." A lényeg az, hogy ne lássunk semmit. Amikor nem látunk semmit, akkor mindent látunk.

 

Most jön a neheze. Azt mondtam: "intellektuális rekonstrukció." Amikor Buddha elnyerte a Megvilágosodást, Buddha mint kérdező és kérdés azonossá vált. Azelőtt, amikor Buddha kérdést tett fel, azaz azt kérdezte, hogy lehet a születés és halál körforgásából megmenekülni, a kérdés belőle eredt és a kérdést maga elé tette, mintha valami különálló dolog lenne, melyet az intellektus segítségével kell megoldani. Ez nem sikerült neki, bármennyire is próbálkozott. Tehát amikor a legvégső elkeseredés állapotába került, amikor a legteljesebb intenzitással sem tudta megoldani a kérdést, nem őrült bele; hanem ő maga, a kérdező, azonossá vált magával a kérdéssel. Tehát nem volt kérdés, amely belőle kilépve előállt, megoldást követelve. A hibát akkor követte el Buddha, amikor a kérdést önmagától különválasztva tette fel. Mivel a kérdés belőle jött, a megoldásnak is belőle kell jönnie; a megoldás pedig akkor jön belőle, amikor a kérdés és a kérdező eggyé válik. A kérdés fenyegette őt, de amikor a kérdés megszűnt fenyegetni őt, mint valami ott álló célpont, amikor a kérdés hozzám jön és én odamegyek hozzá - nem fizikai, térbeli mozgás formájában hanem metafizikus módon - amikor ez az azonosulás megtörténik, ez a Zen. Intellektuálismódon megkérdezheti valaki: "Hogyan történik ez?" De ez ostobaság. Amikor az azonosulást elértük - elértük; és csak azután kezdhetünk okfejtésbe. Így dolgoznak a Zen mesterek. Amikor egy tanítvány azt kérdezi: "Mi vagyok én?" a mester anélkül, hogy egy szót is szólna, megüti, mivel a megvilágosodás szempontjából a legostobább dolog a kérdezgetés és az ostoba tanítvány rászolgál a verésre.

 

Érdekes a vak, süket és néma amerikai, Helen Keller esete, akinek tanítója azt tanította, hogy mindennek neve van. Amikor egy kutya húst kap, tudja, hogy az hús; ha azonban a hús nincs előtte, nem tud a húsról beszélni, mivel ha meg tudná nevezni a húst, fogalmat tudna alkotni róla, és emberi lénnyé kellene válnia. Míg a hús nincs előtte, nincs fogalma a húsról; tehát nagy dolog valamit megnevezni. Amikor elkezdjük a dolgokat megnevezni, akkor jön létre ez a világ.
Amikor megnevezzük a dolgokat, a név a tudat kezdete. A tudat abból áll, hogy különválasztja magát önmagától. Amikor Buddha erről gondokozott, önmagát különválasztotta önmagától, önmagától, a kérdezőtől különválasztotta a kérdést. Amikor a Megvilágosodás megtörténik, ez a kérdés visszakerül a kérdezőhöz. De a kérdés csak akkor kerülhet vissza a kérdezőhöz, ha belőle eredt. Ez a visszakerülés fontos, szükség van rá. Ez rejtély. Miért szükséges, hogy kérdezzünk, amikor a kérdésnek vissza kell kerülnie ahhoz, hogy válaszát megkaphassa? Az intellektus mondja erre, hogy nincs szükség tehát kérdésre és válaszra. A Valóságban pedig kérdezünk és választ kapunk és elégedettek vagyunk. Ez minden. Tehát onnan indulunk ki.

 

Amikor tehát azt mondom, hogy a kérdező azonosul a válasszal, ez ugyanaz, mint amikor azt mondom, Isten gondolkozik és a világ létrejön. A világ Isten gondolata, vagy ahogy egyes teológusok mondanák: Isten akarata. Az akarat megmozdul benne, és ez az akarat a világ teremtése. Tehát akarata: teremtő tevékenység; az akarat: gondolkodás. A gondolkodás: akarat. A kérdező kérdezni akar: tehát különválasztja magát önmagától. Az akarat csak akkor lehetséges, ha van mit akarnunk, Buddha tehát elválasztotta és feltette a kérdést. Amikor ez az elválasztás megtörtént, ez a gondolkodás volt; az akarat tehát a gondolkodás, a gondolkodás: akarat.

 

Azt mondjuk, hogy Istenben nem különböztetjük meg az akaratot, a gondolkodást és a cselekvést. Ez mind egy. Mivel ez Istenben egy, ugyanúgy egy bennünk is. Ez az a pont, ahol valamennyien Isten vagyunk. A keresztények azt hiszik, hogy szentségtörés, ha azonosítjuk érzéki testünket ez pedig, hogy érzéki lények vagyunk, már az intellektuális síkon való gondolkodásra vall. Istennel, mivel csak Krisztus lehetett Isten; ha azonban Krisztusnak vagy Istennek isteni mivoltot tulajdonítunk, akkor kell bennünk is lenni valami isteninek, hogy ezt mondhassuk. Ha nem lenne bennünk semmi isteni, soha nem beszélhetnénk istenségről.

 

Azzal, hogy kérdést tehessünk fel, együtt jár, hogy a válasz bennünk van; máskülönben a kérdést fel sem tudnánk tenni. Ugyanígy, amikor Istenről beszélünk, van valami belőle bennünk is. Amikor ezt valóban megértettük, ez a Tiszta Föld Shin Shu tanítása. Amitagha nem az, aki sok évvel ezelőtt élt és elnyerte a Prajna-t, hogy megmentse az élőlényeket, hanem én magam vagyok Amitagha. Amikor ezt felfogjuk, Shin hitünk van. A prajna saját magamból ered. Amikor kilépünk a korlátozott, individuális ego intellektuális korlátaiból, a héj feltört; ekkor azonosítjuk magunkat valamivel, ami felülemelkedik ezen a korlátozott ego-burkon. Ekkor - ebből az azonosulásból vagy ebből a transzcendenciából vagy ebből a burok-feltörésből - keletkezik a valamennyi lényt megváltó, végtelen számú prajna-dharma. Soha nem tudjuk magunkat megváltani, csak ha valamennyien együtt, egy egységben érjük el a megváltást; tehát nem individuális, korlátozott egységként, hanem az individuális egységek totalitásaként, egészként - csak így érhető el az igazi könyörület.

 

Forrás: terebess.hu

 

buddhism_il_fullxfull.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: zen filozófia elmélkedés gyakorlás metafizika tudatosság Buddhizmus


2013.03.03. 14:37 Maitri

Értékek

Csak az tudja értékelni az életét tiszta szívből aki már elveszített belőle dolgokat. Akiben már tudatosodott az élet rövidsége és tudatosodott, hogy az itt-lét véges. Aki már átélte a mulandóság adta „pofonokat”. Aki már tudja, hogy mindene ami van értékes, de mégis ragaszkodás nélkül érdemes bármit is „birtokolni”. Örülni az apró pillanatoknak. Egy hosszú nap után amikor a találkozás öröme elöntheti az ember szívét, amikor végre a megszokott de jó dolgokkal foglalkozhat azzal, ami „boldoggá” teszi.
Amikor az ember láthatja szerettei szemében a csillogást ahogy épp aznapi történéseit mesélik el, vagy éppen vigasztalóan megölelheti őket, mert valami kellemetlen élményben volt részük. Apró dolgok amik jelentőségteljesek. Talán megtanuljuk végre elfogadni és szeretni őket.
Nem vágyni valami másra ami épp nincs. Nem kergetni egy nemlétező álmot és közben elsiklani a meglévők felett...

by_snowfall_lullaby.jpgKép: by_snowfall_lullaby

6 komment

Címkék: szösszenet


2013.02.28. 14:10 Maitri

The Cinematic Orchestra - To Build A Home

Szólj hozzá!

Címkék: zene The Cinematic Orchestra To-Build-A-Home


2013.02.25. 21:18 Maitri

Magasabbrendű boldogság

Tudásunk nem attól lesz hatalmas, hogy tudást tudásra halmozunk, úgy hogy igazából fel sem fogjuk a tanítások jelentőségét, hanem attól ha velejéig megértjük Földi létünk egyetlen okát.

Visszajutni az Én-hez. Az egységhez. A kezdet és végnélküliséghez.
Hogy megleljük a magasabb rendű boldogságot.


Azért jöttél a földre, hogy megleld a legmagasabb rendű boldogságot - ez az élet értelme.

by_tonyelieh.jpg

Kép: by_tonyelieh

1 komment

Címkék: filozófia boldogság bölcsesség Svami Shivananda


2013.02.22. 20:47 Maitri

Anélkül...

Anélkül hogy ajtódat kitárod, szívedbe engedheted az egész világot.
Anélkül hogy ablakodon kinézel, beleláthatsz a Tao szívébe.
Minél többet tudsz, annál kevesebbet értesz.
A Bölcs indulás nélkül érkezik, nézés nélkül látja a lényegit, s tettek nélkül véghezvisz.

(Tao Te King -47- Kós Judit verzió)

by_tiziana_fotografia-d30h1ry.jpg

Kép: by tiziana

Szólj hozzá!

Címkék: Buddhizmus Tao Te King


2013.02.20. 18:43 Maitri

King Creosote - Vice Like Gist of It

Szólj hozzá!

Címkék: zene King Creosote


2013.02.18. 17:50 Maitri

Vakság

"Miért vakultunk meg, Nem tudom, egy nap talán megtudjuk az okát, Elmondjam, mire gondolok, Mondd, Arra gondolok, hogy nem is vakultunk meg, hogy vakok vagyunk, vakok akik látnak, vakok akik látnak és mégsem látnak.”

blinded.jpg

Kép: by_BigboyDenis

Szólj hozzá!

Címkék: metafizika José Saramago


2013.02.15. 18:59 Maitri

Elmélkedés...

Valahogy mi emberek alapon félünk a haláltól.
Ugyan úgy, mint minden ismeretlentől. Épp ezért a halál ténye is olyan misztikus, távoli, szinte idegen a számunkra.
Mert nem tudjuk mi fog velünk történni a valós pillanat elérkezésekor. Amikor eljön a mi időnk.
Amikor életünk ezen szakasza lezárul és így vagy úgy de továbbléphetünk belőle és itt hagyhatjuk ezt az oly kedves, megszokott és ismerős életet.
Nyilván most csak gondolhatunk erről valamit, de igazából elképzelni sem tudjuk milyen lesz. Mert hiányzik erről a valós, megélt tapasztalatunk. Vajon ténylegesen van alapja és értelme ennek a félelemnek?
Ezzel az erővel magától az élettől is félhetnénk. Hisz honnan is tudhatnánk, hogy mi fog majd történni velünk? Amikor minden reggel egy új lehetőséget rejt magába? Így hogy is tudhatnánk, hogy mi lesz akár már holnap velünk vagy egy év múlva?  Ha így szemléljük, ebből a látószögből nézve, az életet mennyivel tarthatjuk biztonságosabbnak számunkra? Mert úgy gondoljuk hogy képesek vagyunk a jövőnk megtervezésére?
Mert azt hisszük, hogy teljes bizonyossággal megfelelően irányítani tudunk mindent?
Vagy mert azt gondoljuk bármit is teszünk annak mindig teljes tudatában vagyunk? De vajon tényleg így is van ez?
Ha kiseprünk elménkből minden kétséget és félelmet, a bizonytalanságot, mennyivel könnyedebben és boldogabban élnénk meg minden pillanatunkat? Mennyivel tudatosabban élhetnénk a jelenben a "most" pillanatunkat! Mennyivel felkészültebben és bölcsebben élhetnénk meg azt az időt amit eltölthetünk itt. Hisz így, a mindennapi figyelmünk esszenciája raktározódhat és érhet bennünk folyamatosan, hogy amikor eljön az időnk, végképp ne érhessen bennünket - történjék bárhogy és bármi - semmi sem felkészületlenül.

by-the-light-evan-spellman.jpg

8 komment

Címkék: szösszenet


2013.02.10. 19:57 Maitri

Maszkok...

Ha azt szeretnéd, hogy az az ember, aki igazán fontos az életedben olyannak ismerjen meg aki valójában Te vagy, Aki vagy, akkor legalább vele szemben ne vegyél fel álarcot!

girl-behind-the-mask.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szösszenet


2013.02.06. 19:06 Maitri

Sákjamuni virágot mutat fel

Egyszer, réges- régen, mikor Nagy Sákjamuni Buddhának a Keselyűhegyen kellett beszédet mondania, egy virágot mutatott fel az egybegyűltek előtt. Erre mindenki megnémult.

Egyedül a tiszteletreméltó Kasó mosolyodott el. A nagy Buddha így szólt:

 

-Enyém a mindent átható, Igaz Dharma, a semmihez sem fogható Nirvána, a forma nélküli forma páratlan tana. Nem a betűkben van, az írásokon kívül létezik. Most átnyújtom Maha Kasónak.

 

„Virág emelkedik fel,

Feltárul most a titok.

Csak Kasó mosolyog,

A többi mind csak tátong.”

 

(Mumon verse)

 

egy_száll_virág.jpg

 

 

2 komment

Címkék: Buddha Buddhizmus Zen


2013.02.04. 17:12 Maitri

Egy lélegzetnyi pillanat

Élet. Szépség. Boldogság. Szeretet.
Lélegzetvételnyi pillanatok csupán...

dendalion_katica.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szösszenet


2013.01.31. 22:05 Maitri

Az utazó

Bíbormély alkony, fáradt poros szívdobbanás.
Felszabadulni vágyik, terhét ledobva, szárnyalni megint.
Kéz mely megfogja kezed, biztonság melege.
Szempár mi beléd olvadva keresi lelked rejtett mélységét,
megérteni nehéz a szavak olykor mágikus varázsát, de mélysége elmond mindent. Ködfátyol oszlása. Szív ritmusa, Öröm.
A távolban kibontakozni látszik egy felszabadult utazás.

road_into_my_heart__by_janek_sedlar.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szösszenet


2013.01.30. 18:19 Maitri

Hang Drum

Adott egy egyszerű hangszer.
Kell hozzá még némi ritmusérzék egy kis fantázia na meg egy csipet kézügyesség és megszólal valami apróbb csoda...

Ez nem más mint a HANG dob hangjátéka.
Lehet egyedül is, de társaságban ahogy hallom még üdítőbb.

Szólj hozzá!

Címkék: zene Hang Massive Hang dob Daniel Waples Hang Drum


2013.01.27. 13:11 Maitri

Egy pillanat...

Boldogtalan a pillanat, mikor
fölfedezi az árva önmagát,
s arra gondol, hogy másnak is
fontos lehet e kéz, e görbeség,
s azontúl arra vágyik, hogy szeressék.

by_BlackandBlueWalls.jpg

8 komment

Címkék: Pilinszky János Vers


2013.01.22. 19:05 Maitri

A függően keletkezés

„A függően keletkezés azt jelenti, ha ez van, akkor az keletkezik: mivel
ez megszületik, annak is meg kell születnie.
A tudatlanság következtében
a képezés, a képezés következtében a tudatosság, a tudatosság következtében a név és forma, a név és forma következtében a hat érzékelési terület, a hat érzékelési terület következtében az érintkezés, az érintkezés következtében az érzékelés, az érzékelés következtében a vágy, a vágy következtében a ragaszkodás, a ragaszkodás következtében a létesülés, a létesülés következtében a születés, a születés következtében az öregedés és halál, szomorúság, kín, szenvedés, fájdalom és nyugtalanság születik meg.
A sok szenvedés így alakul ki. Ha a tudatlanság
megszűnik, a képezés megszűnik, a képezés megszűnésével a tudatosság megszűnik, a név és forma megszűnésével a hat érzékelési terület megszűnik, a hat érzékelési terület megszűnésével az érintkezés megszűnik, az érintkezés megszűnésével az érzékelés megszűnik, az érzékelés megszűnésével a vágy megszűnik, a vágy megszűnésével a ragaszkodás megszűnik, a létesülés megszűnésével a születés megszűnik, a születés megszűnésével az öregedés és a halál, szomorúság, kín, szenvedés, fájdalom, nyugtalanság megszűnik, és így a sok szenvedés mind megszűnik.
A Bhagavan így nyilatkoztatta ki a függően keletkezést.”

A Szelíd-örökifjúnak hódolok

1. A tizenkét különböző ágat
A Bölcs függően keletkezőnek mondta.
A nyomorúság, a tett és a szenvedés,
Hármassággá mindent felölelően csoportosul.

2. Az első, a nyolcadik és a kilencedik a nyomorúság,
A második és a tizedik a tett,
A maradék hét mind a szenvedés.
A tizenkét elem hármassággá csoportosul.

3. A háromból kettő keletkezik,
A kettőből hét születik, a hétből
Három jön létre, a lét kereke pedig
Újból és újból fordul.

4. Minden járó-lény ok és okozat,
Bennük semmilyen élő lényegiség sincs,
Az üres elemekből csupán
Üres elemek keletkeznek.

5. A tanítás, a mécses, a tükör, a pecsét,
A tűzgyújtó tükör, a mag, a savanyú íz és a hang.
A skandhák ismét kapcsolódnak bár,
Át mégsem jutnak, a bölcs így érti.

6. A nagyon apró dolgokat,
Aki elenyészőnek gondolja,
Bizony nem bölcs az,
S nem érti a függően keletkezés értelmét.

7. Aki egy kevéssé sem látja ezt világosan,
Az nélkülöz bármiféle megalapozottságot.
Aki a valóságban a valóságot nézi,
És meglátja a valóságot, az megszabadul.

bonsai_buddha.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Buddhizmus Mahayana Nāgārjuna Függő Keletkezés


2013.01.20. 14:58 Maitri

Kurukulle

Szólj hozzá!

Címkék: zene Lama Tenzin Sangpo Margot Reisinger


2013.01.17. 22:45 Maitri

Egyesülés

Lehunyod szemed. Nincs várakozás. Csendes lélegzet.
Érzések csitulása. Egy vagy megint.
Fény járja be lelked, mely melegséget adó.
Öröm mely nem kitörő, mégis mélységes, megnyugtató.
Nem akarod megragadni. Nem kergeted. Nem hajszolod.
Csendes figyelem. Mégis hallod szavát.

by_kimsmile.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szösszenet


2013.01.13. 21:08 Maitri

Érett érzelmek

A buddhizmus célját néha olyan módon írják le amiről az jut eszembe, hogy amit keresünk az egy hideg, érzelemmentes, szenvedély nélküli szív – nincs válasz, nincs érzés, nincsenek vágyak, nincs ösztönzőerő. Ez ellenkezik a Buddháról kialakult képünkkel, ami egy erősen motivált embert ír le, aki erős együttérzésből egy olyan életet akar élni, ami minden élő számára a legnagyobb haszonnal legyen.

Egyúttal, az érett érzelmek azok az érzelmek, amik lehetővé teszik mások számára, hogy éretté váljanak. Így amikor egy ember érett érzelemmel válaszol vagy cselekszik egy helyzetben, az más embereket olyan módon segít, ami lehetővé teszi számukra, hogy túllépjenek, túlnőjenek a korlátaikon. Ez elvontnak tűnik; és mégis, amikor meggondoljuk, hogy a szülők hogyan tehetik a gyerekeik számára a legjobban lehetővé, hogy éretté váljanak, az az érett érzelmek kifejezésén keresztül történik.

A négy ‘érlelő érzelem’, ahogy most beszélünk róluk, a gyakorlatban úgy valósítható meg, mint amik kapcsolódnak egymáshoz; itt csak a könnyebb elemzés és magyarázat kedvéért bontjuk szét őket. Olyanok, mint ugyanaz a hely különböző szögből nézve, mintha különböző módon írnánk le a mennyországot. Leírjuk őket különböző nézőpontból, hogy ez segítséget nyújtson nekünk az észrevételükben, és így kifejezhetjük őket, játszhatunk velük az életünkben.

A velünk született metta – kedvesség – arra bátorít minket, hogy elfogadjuk magunkat és másokat, és így arra, hogy megértsük magunkat és másokat.
A megértés magában foglal bölcsességet is. És ez a bölcsesség teszi lehetővé számunkra, hogy megtaláljuk az utat, hogy túlnőjük, vagy elengedjük, azt ami korlátozza és megköti a szívet. A mások felé kifejezett kedvesség teszi lehetővé számukra, hogy elfogadják magukat és másokat. Ez egy érzéssel teli, belülről vagy szívből jövő elfogadás, ami lehetővé teszi a test-, beszéd- vagy elmebeli tetteknek, amik válaszok arra amit úgy észlelünk, mint ‘a másik’, hogy kedvesek legyenek; amiket nem a nem-kedvelés, nem az utálat vagy félelem hajt. Az eredmény határtalan Metta, ami sugárzó és vonzó, felmelegíti azokat akik hidegek, és lehűti azokat akik hevesek.

A karuna – együttérzés – működik. Működik számunkra abban, hogy engedi tisztán látnunk mások fájdalmát, gyötrelmét, megpróbáltatását, kínját, szenvedését és aggodalmát azáltal, hogy engedi ezeket a mi élményeink részévé is válni. Ez tehát olyasmi ami még messzebbre mozdult ki a mellőzött, vagy tudomásul nem vett világából a belevont, a befogadott vagy a tudatosított világába. Az együttérzés tágas, engedi a dolgokat úgy létezni ahogy vannak, engedi őket változni, és véget érni. Különösen a fájdalomnak engedi, hogy véget érjen. Ez azt jelenti, hogy türelmesnek kell lennie, egyáltalán nem sietve, hogy erővel vessen véget a fájdalomnak, és nem is próbál fontoskodóan megszabadulni a fájdalomtól. A karuna a bölcsesség aktív oldala, és a legnagyobb megtisztító. A Buddha együttérzése tette számára lehetővé a felismerést, hogy egy teljesen megvilágosodott lény számára is van még valami, amit tehet a világban. Az együttérzés ösztönözte arra, hogy tanítson „azok javára, akiknek kevés por van a szemükben”.

Az együttérzésre lehet könyörületként is gondolni, ami egy nem túl gyakran használt szó, de mégis felidézi a szívnek azt a tulajdonságát ami hajlandó mások terheinek cipelésére; mindig kész segíteni a legjobban ahogy tőle telik, felfigyel a segítségkiáltásokra, és szükséghelyzetekre. A ‘kiáltások’ nem biztos, hogy hangosak. Lehetnek olyan mindennapiak is mint segíteni elpakolni egy rendezvény után, vagy berendezni a termet egy rendezvény előtt. Bármikor, amikor észrevesszük, hogy jól jönne némi segítség valahol, és készek vagyunk megadni, azzal karunát gyakorlunk.

A muditát gyakran úgy fordítják, mint ‘együttérző, megértő öröm. Ez mindig keveset jelentett nekem. Az együttérző, megértő és öröm szavakban lévő utalások egy különös ízű omlettet adnak. Az ‘együttérzés’ és ‘öröm’ úgy tűnik könnyen összeillik, a fájdalomra való utalás hozzáadása az, ami elrontja az ízt. Megbecsülés, öröm, örülni, örömet okozni, ezeket a szavakat idézik fel bennem a szívnek azok a tulajdonságai, amik az irigység és féltékenység ellentétei; azoknak a tulajdonságoknak az ellentétei, amik le kívánnak húzni valakit egy alacsonyabb szintre.

A muditához teljes tudatosságra van szükség. Értenünk kell a körülményeket, tudatosnak kell lennünk ahhoz, hogy lehetőséget adjunk az értékek felismerésére. Különösen ajánlott a mások jóságára, erényére, bölcsességére való tudatosság. A mudita lehetővé teszi a törekvés megjelenését arra, hogy valamit megtegyünk, vagy ahhoz hasonlóak legyünk. Luan Pha Szumédhó mondta, hogy amikor értékelni tudjuk egy teljes pompájában virágzó rózsa szépségét, akkor átérezhetjük a muditát. Azt sugallja, hogy minden szinten gyakoroljunk. Néha, amikor egy rózsára nézünk, elfoghat minket az úgynevezett ‘realizmus’, és csak annyit látunk, hogy a virág el fog hervadni; ilyenkor kicsit olyanok tudunk lenni mint Scrooge: „Badarság! – fanyar válasszal fordulva a legcsekélyebb sugallatára is annak, hogy a szépséget lehet anélkül is értékelni, hogy a birtoklására vagy megragadására törő vágy hatalmába kerítene minket.
Az egyensúly akkor biztosított, amikor az upekkha jelen van.

Upekkha: először megint a szokásos fordítás – zavartalanság. Én inkább higgadtságnak fordítom, ami a korlátok elfogadását, és a föléjük emelkedést sugallja. „Légy higgadt és derűs minden dolgok egységében” – ez a kifejezés mindig egy gyönyörű tanácsként hatott a szívemre, amikor bizonytalan, elégedetlen voltam az élet ritmusával; az univerzum korlátaival; a saját korlátaimmal, vagy más emberek korlátaival. Egy tudatos elfogadásnak kell jelen lennie, elfogadni azt a korlátozottságot ahogy a dolgok vannak; ezzel engedni a szívet, hogy annak a korlátnak a túllépésére törekedjen.

Hétköznapi szinten, ha vakon gépelésre akarom képezni magam, először el kell fogadnom, hogy jelenleg nincs meg a képességem a vakon gépelésre; és csakis akkor tehetem meg az őszinte erőfeszítést arra, hogy megtanuljam az ujjakat és a szemet arra képezni, hogy automatikusan együttműködjenek. Ha nem vagyok hajlandó elfogadni a tényt, hogy jelenleg nincs meg rá a képességem de mégis szeretnék vakon gépelni, akkor színlelhetek, de az egyetlen ember akit bolonddá teszek az valójában én magam leszek. Ezt csináljuk nagyban, amikor érett és teljes értékű emberek szeretnénk lenni, és képtelenek vagyunk elfogadni a korlátokat amikkel szembe találtjuk magunkat. Ekkor érettnek tettethetjük magunkat, mikor tulajdonképpen nem vagyunk igazán tisztában az érzelmeinkkel vagy szándékainkkal, és hagyjuk magunkat éretlen és ártó érzelmek hatása alatt cselekedni. A vakon írás esetében nem történik komoly kár; viszont abban az esetben, mikor valaki azt tetteti magának vagy másoknak, hogy ő felnőtt, az veszélyesebb mind önmagára, mind másokra nézve.

A legtöbb ember számára, és még az állatok számára is, a metta az első érzelem, ami lehetővé teszi számunkra és mások számára, hogy növekedjünk és elkezdjünk éretté válni. Ahogy az anya elfogadással fordul a gyermeke felé, ott található meg először a metta. Ha egy utódnak, különösen egy emberi gyermeknek nincs része mettában, akkor vagy hamar meghal, vagy egy nagyon bezárkózott és éretlen személlyé fog felnőni. Ez az elsődleges mozgatóerő, ami engedi a nagyon fiatalt elindulni az éretté válásban. A fiatalok azon a módon fejezik ki a mettát, ahogy kinyúlnak a hely felé, ahol találják magukat, és tanulnak róla. Kicsi gyerekek megkülönböztetés nélkül felkapnak dolgokat, és a felnőttek rémületére, a szájukba veszik. A gyereknek ebben a tettében egy nagyon nyers szintű elfogadás, és az ítélőképesség hiánya játszik szerepet, ahogy a gyerek elkezd kinyúlni az önmagán túl lévő dolgok felé.

Az együttérzés teszi lehetővé számunkra, hogy felismerjük a változásokat, a fejlődés azon állomásait, amik részei a természetes változásnak: csecsemőből gyerek, aztán fiatalember, aztán felnőtt, aztán öreg ember – és az ismerttől való elválás fájdalmát is, ami része ennek a folyamatnak – és, hogy fogékonyan viseljük a változásokat.

A mudita engedi, hogy élvezzük az életet. Annak a különös élménynek a szépségét és csodáját, hogy érzékeny, különálló élet vagyunk, valami titokzatos módon kapcsolatban ezzel az egésszel. És amikor már hagytuk az ismeretlentől való összes félelmünket lehullani, a megismerhetetlen csodáját is értékelhetjük és élvezhetjük.

Ami keresztül visz minket az életen, a bizonytalanságokon és változásokon át, az hozhat némi szabadságot az emberek számára. A szándékaink mozgatnak minket keresztül az életen; a szándékaink az a terület, ahol a legnagyobb szabadságunk van. A kihívás az, hogy ezt a szabadságot bölcsen használjuk és képezzük.

Részlet: Ácsán Vadzsíró - Érett érzelmek c. művéből

 

Buddha_body.jpg

2 komment

Címkék: Buddhizmus Ácsán Vadzsíró


Web Analytics
süti beállítások módosítása