HTML

Szösszenetek

Észlelések egy absztrakt világból...

Friss topikok

2013.03.26. 11:18 Maitri

Felejtsd el a megvilágosodást!

Szatszang Mooji-val

( 2005 - magyar felirattal)

5 komment

Címkék: gondolat filozófia metafizika tudatosság Mooji Szatszang


A bejegyzés trackback címe:

https://szamszara.blog.hu/api/trackback/id/tr145159627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azur elefánt 2013.03.26. 12:37:42

Nagyon szeretem Mooji-t! Nálam is van fönn tőle egy szatszang, az a nagyon kacagós. :)
Igen. Akkor történik meg, mikor felhagyunk a törekvéssel. És akkora nevetés kíséri, hogy a csillagok rázkódnak belé... :) Vicces. Istennek van, határozottan van humorérzéke.
Épp egy megvilágosodás posztot akartam föltenni. Mer'azé el is köll idáig jutni... :)

Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2013.03.26. 12:47:35

Ismerem azt a kacagóst. :)
Bizony szerintem is van, de még milyen remek. És az a jó benne, hogy ez bennünk is megvan. ;)
Azért tedd csak fel, mert erre jók a tanítások amik vezetnek bennünket az úton...
És még az is lehet, hogy tényleg az már nem is lényeg, csak az út, ahogy eljut odáig az ember. :)

azur elefánt 2013.03.26. 21:50:29

A humorérzék olyan, mint mikor szárnyai nőnek az embernek... segít felülről, kívülről szemlélni magunkat és így meglátjuk minden helyzet komikumát is, nem csak a tragikumot.

Valóban nem lényeg, tulajdonképpen a leghétköznapibb dolog, ami megtörténhet. Csak előzetesen mindig mást várunk, másnak képzeljük. Amikor megtörténik, az nem olyan, mint aminek elképzeltük. Nagyon vicces, tényleg nevetsz tőle. Én pl. bevertem a fejem a konyhaasztalba, és potyogtak a könnyeim és majdnem bepisiltem, annyira nevettem. És még most is nevetek. :) Mert Valami olyasmi, amit József Attila nagyon találóan megfogalmazott: "Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen." Na valami ilyesmi. Rájössz, hogy amit kerestél, végig az orrod előtt volt, pontosan az orrod előtt, csak nem láttad meg.
Valójában az is csak egy lépés, csak egyetlen lépés az úton. Aztán mész tovább. Ennyi.
Az élet megy tovább, meg te is. Nem leszel tőle okosabb, sem bölcsebb, sem szentebb. Csak kinyílik a szemed és kész. Utána is leszel utálatos, őrült, szép és csúnya, bolondos és buta. De az a nevetés, az veled marad. És az a nyitottság, a végtelen. A tér. Megfordul a mindenség. Addig te voltál a világban, utána a világ lesz benned. De ugyanúgy kiviszed a szemetet, főzöl és fecsegsz, alszol és kávét főzöl. Csak veled marad a nyitottság, az öröm, a rácsodálkozás és valamifajta ártatlanság. Az a behatárolt, szűk én eltűnik. Térré válsz, talán ennyi a különbség.
Igen. Az út a cél. Megélni minden pillanatát, végigélni. Ennyi a lényeg. Nincs kitüntetés, nincs jutalom, nincs angyali kórus, semmi extrát nem kapsz. Vagyis... Veled marad a szeretet.
Csak hordozod magadban, senki nem tudja, csak te. Vagy ha tudja is, hát éppen semmivel sem fontosabb vagy különb dolog, mint mondjuk mások más képességei. Ugyanúgy egy porszem maradsz, ugyanúgy egy csepp a tengerből, mint bárki más. Ugyanúgy meg fogsz halni, mint bárki más. Ugyanúgy. Semmivel nem leszel különb egy kis hagyácskánál sem. Csak nevet a szemed. Onnantól fénylik és nevet a szemed. Ennyi történik.

Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2013.03.26. 22:45:05

De jót és jól írtad!
Köszönöm a gondolataid!

azur elefánt 2013.03.27. 00:09:05

Nincs mit Maitrí, igazán nincs mit!
Web Analytics
süti beállítások módosítása