Szösszenetek

Milyen gyakran hallhatjuk emberek szájából ezen kijelentést:

„Csak egyszer élünk!”

De mi értelme lenne annak, ha földi létünk csak arra terjedne ki, hogy ösztönszerűen éljünk az életünk? Ösztöneink kielégítése, és vagyonunk gyarapításával telnének mindennapjaink.

Valóban ennyi lenne a földi lét értelme?  Enni, inni, aludni, szaporodni? 

Lássuk be, nem lehet csak ez, az élet értelme.

Tudnunk kell, hogy az élet egy nagyszerű lehetőség a fejlődésre.

Arra, hogy megértsük, hogy nem csak a vágyaknak kell élnünk.

Sokkal több lehetőség adatik meg nekünk itt, ebben a testben.

A fejlődés lehetősége. Fejlődni, hogy jót cselekedhessünk. Magunkkal, és embertársainkkal.

Mert ugye tudjuk, amit embertársainkkal teszünk, azt magunkkal is tesszük. 

Szinte mindegyik nagy vallás tartalmaz néhány olyan alapnormát, mint az "aranyszabály", amely rendkívül bonyolult helyzetekben is eligazít.

Az aranyszabály már megtalálható Konfuciusznál: "amit nem kívánsz magadnak, azt te se tedd más emberekkel",

a zsidóknál: "ne tedd másokkal, amiről nem akarod, hogy mások veled tegyék"

és a hegyi beszédben: "amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük" szövegezésben. 

Rá kell jönnünk, hogy nem csak mi, és a szűk családi kör létezik. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a családra lehet igazán a bajban számítani.

Pedig hiszem, hogy ez nem így van. Merni kell tovább vinni ezt a gondolatot. Merni kell azt gondolnunk, hogy az együttérzés ott van mindenkiben. Mernünk kell azt gondolni, hogy ha valaki bajban van, akkor nem csak a családjától várhatja a megoldást.

Persze tudjuk, hogy ebben a pénzorientált világban, bárki szívest örömest segít nekünk, bizonyos anyagi jutatás fejében.

De biztos van, rengeteg olyan ember is, aki önzetlen szolgálatot végez, csupán emberi együttérzésből.

Merjünk segíteni olyan embereknek is, akikhez nem fűznek rokoni szálak vagy baráti kapcsolatok!

Képzeljük csak el, ha minden ember az idejéből, egy héten csak egy nap, pár órát fordítana mások megsegítésével, hol tartana a világ?

Képzeljük el, mennyit érne az a pár óra annak, akire ráfordítanánk?

Az -az öröm, amit adni tudna, mennyit jelentene neki?  Amikor már a saját rokonai is lemondtak róla, és egy számára idegen embertől kapná meg a segítséget? Mi érezne az –az ember?

Ne féljünk adni! Adni egy mosolyt, egy kézfogást, egy ölelést, vagy akár egy tányér levest.

És ami a legfontosabb a Szeretet! Nyissuk ki a szívünket, és járjunk nyitott szívvel a világban.

És meglátjuk, így majd minket is rengeteg szeretet vesz körül.

Csak adjuk a szeretetünk, és ezerszeresét kapjuk annak vissza!

„Soha nem lehetünk annyira szegények, hogy ne adhatnánk!”

-mondta egyszer egy nagyon bölcs és kedves tanító barátom.