Szösszenetek

A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja,

nem is utálja, hanem magába foglalja,

mint a fészek a benne tátongó madárfiókákat,

érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel.

Éppígy, aki gyökerét az életből a létbe helyezte:

a fejlődőn nem ujjong, az elveszőt nem siratja;

senkin sem kíván segíteni és bárkin hajlandó segíteni;

mindent egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret.

Rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol,

mert az életnek bármely dolga végső fokon se-jó se rossz;

semmi sem különb semminél, csak az útnak

más-más szakaszában vannak.

 

                                                                 -Weöres Sándor-