Szösszenetek

A nehézség az ember életébe úgy robban be, mint ahogy egy gyorsvonat halad el egy állomás előtt. Egyszerűen ott van. Ha nem akarod észrevenni a problémád gyökerét, akkor igazán sűrűn fog meglátogatni, rákényszerítve arra, hogy végre igazán foglalkozz vele.

Úgy kell őt fogadni, mint egy királyt. Körülrajongani, nézni minden óhaját-sóhaját.

És miután már jól kiismertük, leleplezhetjük, mint egy szélhámost, aki csak felvett egy álruhát.

Spirálként kavargunk a probléma közepében, ezért végtelennek látszó létnek tűnhet ez a megismerés.

Nem tudunk kiszállni belőle, mert nem látjuk meg a kaput, ami a spirál egyetlen pontján kis résként kacsingat ránk. Érzelmeink rabjai vagyunk. Elménk személyes sértésnek vesz minden ellene irányuló megmozdulást. Nincs ideje elgondolkozni, és meglátni azt, hogy a sok színes finomságok között, csak csupán a káprázat játékának áldozata.

De az elme racionális fele küzdeni akar. Nem akarja már a szomorúságot, a düh és a harag – elborító érzését, nem akarja már ezt az önmarcangoló kamikaze harcost játszani.

Ő szeretne visszatérni az isteni mivoltához, a nyugalom érzéséhez. És minél többször ismeri fel a negatív érzések csalfa játékát, és tud rajtuk felülkerekedni, annál rövidebb lesz az idő, az ördögi ringlispílben. Már nem kell órákat ott töltenie, szédülve és újabb és újabb köröket megélnie.

A lehetőség végig adott, csak meg kell látnia, abban a kis időben, amikor a sértett elme, a sok kavargó gondolattól picit megpihenve ellankad. Amikor figyelme már belefárad a folytonos önvédésbe, nos akkor lehet gyorsan fülön csípni őt, és totális megsemmisítő csapásként belátni hibánkat. Micsoda felszabadulás! Érezni azt az erőt, amivel rendelkezünk. Azt a boldogító érzést, amit ez a belátás nyújt, hogy már megint hibáztunk, de most, már igen rövid idő alatt láttunk át ezen a helyzeten. Nem ragadtunk a spirálba, megláttuk a kaput, és szépen kislisszantunk rajta, mielőtt még a sértett elme, újra erőre kapna, mint szikra a gyenge szélben.

Megtettük. Egyesültünk az isteni mivoltunkkal. És ennél nagyobb erő, és segítség nem létezhet. Megmenteni saját magunkat, magunktól. Átszakítani az elhomályosult fátylakat, meglátni a fényt mely a megnyugváshoz vezet. Persze ne higgyük azt, hogy nem lesz soha többé folytatás!

Az életben számtalan teszt lesz. Helytállni, tudatosan, minden pillanatban. Erre kell törekedni, hogy a nehézség, ami szembejön velünk, mint könnyű fátyol tovaszálljon a szélben.