Próbálok leszokni azokról a szokásaimról, amik az évek alatt rakodtak rám, oly észrevétlenül, hogy mindennaposak lettek az életemben.

De mostanában, ahogy folyamatosan górcső alá veszem magam, jövök rá, hogy már erre a tulajdonságomra sincs szükségem, és ezt is csak azért csinálom így, mert valamikor valahol ez volt a praktikus. Feltűnnek dolgok, hogy miért is viselkedem így? Valóban így szeretném, vagy csak berögződött, automatikus viselkedésforma alapján teszem azt, amit teszek? 

Selejtezem magamból azokat az általam rossznak vélt tulajdonságokat, viselkedési formákat, amiket úgy gondolom, hogy már nincs rájuk szükségem. Egyszer talán, mint amikor egy jó nagy lomtalanítás után, amikor kidobjuk azokat a felesleges holmikat, amiket évek alatt gyűjtögettünk, tettük félre azzal „hogy ez még biztos jó lesz valamire”, megtisztul minden.

Nem lesz felesleges „lim-lom” bennem. Figyelem magam. Próbálom folyamatosan ellenőrizni a cselekedeteim. Mikor mit és hogyan reagálok. Azt miért teszem úgy, ahogy. Vajon egy régi csípőből vett mozdulat, mondat, akár mosoly kíséri –e, vagy szívből jövő reakció. 

Igazán izgalmas dolgokra derül így fény. Lelepleződik minden, ami eddig nem volt ilyen szembetűnő.

Tudni fogom, hogy amit teszek, azt miért teszem. Tudni fogom, hogy amit érzek, azt miért érzem. Tudni fogom, hogy tudatában vagyok magamnak. Napi odafigyeléssel edzem a tudatom. Az érzéseket, a reakciókat, a cselekedeteket.

Tudatában lenni a dolgoknak. Megélni őket úgy, ahogy vannak. Most ezt gyakorlom.