Szösszenetek

„A születés egyúttal öregséget, betegséget és halált is jelent, de mindez a testet érinti, nem téged. A test, amit a magadénak hiszel, valójában nem a tiéd. Nem számít, hogy mennyire sajátságos a megjelenésed, hogy egészséges vagy-e, vagy beteges, szép, vagy csúnya, fekete, vagy fehér, ez mind nem-én. Ezt értjük az anattá fogalma alatt. Az emberi test a természethez tartozik, a természet törvényei irányítják, megszületik, növekszik, megöregszik és meghal. Racionálisan közelítve mindez könnyen megérthetõ, ám érzelmileg igen erõs a kötõdésünk a testhez.

   A meditáció alkalmával elkezdjük meglátni eme kötõdést. Én nem azt mondom, hogy úgy kellene mindehhez hozzáállni, hogy: „Az a baj velem, hogy kötõdöm a testemhez, pedig nem kéne. Ez rossz, nem? Ha bölcs lennék, nem ragaszkodnék hozzá.

   "Ez a gondolatkör egy újabb ideából indul ki. Olyan ez, mintha egy fát a tetejérõl akarnék megmászni, ekképp okoskodva: „Nekem a fa tetején kéne lennem, nem pedig itt lent." De bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy a tetején vagyunk, el kell fogadnunk, hogy nem. Hogy elkezdhessük, a fa törzsénél kell lennünk, ahol a gyökerek tekeregnek, meg kell, hogy vizsgáljuk a legdurvább és legközönségesebb részeket, mielõtt elkezdenénk azonosítani bármit is a fa tetején.

   Ez a bölcs szemlélõdés módszere. Nem arról van szó, hogy azért tisztítjuk meg az elmét, hogy aztán a tisztasághoz ragaszkodjunk. Nem arról van szó, hogy megpróbáljuk csiszolgatni a tudatosságot, azért, hogy amikor csak kedvünk szottyan magas elmélyültségi állapotokat idézhessünk elõ, mert még az érzékekre vonatkozó tudatosság legkifinomultabb állapotai is nem-kielégítõek, rengeteg más dolog függvényében létezhetnek csak. A Nibbána semmilyen körülménytõl nem függ. Bármely minõségi körülmény, legyen az csúnya, rossz, szép, megtisztult, stb. keletkezik és elmúlik, de nem keresztezi a Nibbánát, a tudat békéjét.”