Szösszenetek

Ahogy a szökőkútnál állt és a vízpermetben táncoló fénysugarakat csodálta, a lágy szellő meg-meg lebbentette formás combján rövid piros szoknyáját.

Egy pillanatra azt érezte, hogy érzékei csalfa játékot űznek vele, mert megesküdött volna rá, hogy a vízfalból egy arc formálódott ki egyre határozottabban kivehető alakzatában.

Behunyta szemét miközben egy mély levegőt vett és azt gondolta mire újra kinyitja már megint csak a vízcseppek virgonc táncát fogja látni.

De ahogy kinyitotta még mindig látni vélte a vízből megformálódott arcot. Fényesen áttetsző volt a napsugarak megvilágításában, sima és barátságos.

Most már nem csukta be újra a szemét. Csak nézte, nézte ezt a fura jelenséget. Átvillant az agyán, hogy vajon más is láthatja-e, és hogy erről bizonyosságot szerezzen gyorsan körülnézett.

A szökőkút átmeneti látogató forgalma azonban teljesen közönségesnek tűnt. Nem látott sem csodálkozó sem hüledező arcokat.

Ahogy visszanézett egy hang szólította meg. Álmában sem gondolta volna, hogy ez a különös jelenség még majd beszélni is fog hozzá.

-Miért lepődtél meg? hangzott el a kérdés. -Hisz nem ezt akartad?

-Mi, mit akartam? válaszolta kissé zavartan.

-Különleges akartál lenni, más mint a többiek. Valamiben. Bármi legyen az, csak ne hétköznapi. Felelte az arc. -Látod! Ez a pillanat most pont az. Mondta nyugodt hangon.

-De én nem..., nem is akarok annyira különleges lenni, hisz jó vagyok így ahogy vagyok. Így is... Válaszolta kissé ideges hanglejtéssel.

-Ó, hát persze, hogy jó vagy! Már miért ne lennél az? Hisz önmagában különleges vagy. Már maga az a tény, hogy megszülettél is az. Válaszolta.

-De akkor Te ki vagy? Miért mondod most ezeket nekem?

-Tudod Te teremted a világodat, és ez a világ pont oly varázslatos lesz amilyennek éppen szeretnéd. Lehetnek ugyan kétségeid de akkor tudnod kell, hogy a világod nem tud tökéletesen kibontakozni. Mondta a titokzatos arc, miközben barátságos mosoly ült meg szemében.

-Igen. A világom... morfondírozott, hosszasan tanulmányozva az arcot.

Ekkor hirtelen valami nekiütődött a lábának. Ahogy felocsúdott gondolataiból és követte tekintetével a lehetséges forrást egy papírlapot pillantott meg a földön. Ösztönösen lehajolt érte és hosszú göndör haja az arcába omlott, miközben egy másik kéz is megragadta a földön pihenő lapot. Zavartan nézett a kéz tulajdonosára és ahogy tekintetük találkozott egy fiú sziluettjét látta kirajzolódni a napsugarak vakítása mögül. Aranyló méz-barna szeme huncutul ragyogott a napsütésben és kissé borostás arca széles mosollyal meredt rá.

-Bocsáss meg! Valahogy a szél kikapta a kezemből... mondta bársonyos hanglejtéssel.

A fiú jóképű volt, magas és barátságot sugárzó.

-Óh, nem történt semmi... épp csak a vízen táncoló napsugarakat csodáltam. Mondta félénken elkapva tekintetét.

-Igen, csodás tud lenni, ilyenkor a naplementében. Ahogy a kis vízcseppek nászra kelnek egymással a fényben, aztán a semmibe zuhanva újra találkoznak a nagy egységben... válaszolta. -Megesik, hogy érdekes dolgok történhetnek itt az emberrel ha igazán figyel...

-Na igen. De biztos nem lát mindenki olyan érdekességet mint én, futott át a gondolat az agyán.

Mindeközben fel sem tűnt neki, hogy még mindig a papírlapot szorongatja.

-Jé, ez a Tiéd lenne? Kérdezte a lapra nézve.

-Igen. Csak hobbiból rajzolgatok... mondta a fiú hanyagul megrántva egy kicsit a vállát. -Máskor is találkozhatnánk... mondta aztán még gyorsan, de határozottan.

-Hogyne. Talán, máskor is! Végül is miért ne? Megihatnánk valahol egy teát... Válaszolta, szinte még magát is meglepve ezzel a lány.

-Rendben, de addig is ezt visszakérném... mutatott a lapra.

-Persze, persze. Engedte el a lány a papírost.

Miközben a fiú elvette és ő egy röpke pillanatra rákukkantott egy szépen kidolgozott rajzott látott ahol egy miniszoknyás lány egy fura vízformájú arccal néz farkasszemet a szökőkútban...