Ma este a városban jártam pár kedves barátommal összefogva, hogy egy kis apró segítséget nyújtsunk azoknak, akik az utcán élve töltik mindennapjaikat.
Előzetes tervezés után, meleg teával, szendvicsekkel, és pulóverekkel készültünk.
A tapasztalatunk az volt, hogy aki netán szeretne segíteni és megteheti ezt, akkor vigyen magával kesztyűt, pulóvert, mert ezeknek nagy volt a keletje.
Az egyik helyen volt egy úr, aki azt mondta;
-Tudja mi a legnagyobb szívfájdalmam?
-Egy száll cigaretta… - hogy az nincs…
Mindenre gondoltam közben, mikor feltette a kérdést, csak erre nem…
Azt mondta, hogy nem az ő hibája, hogy kint kell élnie az utcán 71 évesen.
Ráadásul a testvérével.
De tudjátok, azt is mondta, hogy soha nem hagynák el egymást, mert ők vigyáznak egymásra…
És most félretéve az ezo – mizériát, hogy ez a karmája, meg a sorsa, meg biztos tehet róla, meg miért nem tett ellene…, ő is csak egy érző lény.
Biztos, hogy szerette valaki, biztos, hogy egykor féltette valaki, és biztos, hogy volt neki is egy élete. A mostani jelen helyzetében leginkább a hite az, ami segít neki. Isten az, aki segíti –az ő Istene.
Azt gondolom, ha valaki adni szeretne, akkor az szeretettel, és ne sajnálatból tegye.
És bármikor, mert nincs az-az időpont, ami nekik ne lenne alkalmas, egy jó forró teára, és egy szalámis zsemlére!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.