Szösszenetek

A párom tegnap este fura kijelentést tett. Azt mondta, hogy nekem nagyon sok „rigolyám” van, csak észre sem veszem. Haha, kinek nincs? - gondoltam én. De beszélgetésünk alatt elgondolkoztatott az a tény, hogy bizony van pár olyan dolog ami nekem teljesen természetesnek tűnik, de lehet, hogy másban már a „de válogatós” érzést kelti. Például ha vendégségbe megyünk, és teázásról van szó, akkor bizony, ha felsorolják, hogy van; vörös, fekete, gyümölcsös tea és nem szerepel benne a zöldtea, akkor máris mondhatnám, hogy gondban vagyok, mert csak zöldteát vagy esetleg még gyógyteákat szoktam inni. Aztán nem vagyok ugyan vega, nem is szoktam nagyon húst enni, de ha eszem, akkor is csak csirkét esetleg pulykát. Úgyhogy ha valakinél disznó netán marhahús van terítéken, akkor megint gondban lennék. Aztán nem eszem fehér kenyeret, csak barnát, és a tapasztalatom alapján ez is gondot jelenthetne, mert az emberek többsége, fehér kenyérrel szokott megkínálni. Ez csak pár dolog, ami másnál szúr szemet, mert az otthonomban ez nem szembetűnő. Hosszú évek alatt alakult, vagy tudatosan alakítottam ki ezeket a dolgokat így, mert azt gondolom, hogy nekem ez így jó. De az-az igazság, hogy ilyen alkalmakkor bizony felrúgom a „rigolyáim” és azt eszem és iszom, amivel megkínálnak. Vagy jobb esetben nem kérek semmit. Igen. Elgondolkoztam ezen, hogy az embernek hány és hány kis apró dolga van, amit úgy szeret, ahogy. És itt felmerül az a kérdés, hogy miért kellene olyan dolgot enni vagy inni amiről tudom, hogy nem ízlik? Miért kellene illendőségből legyűrni a torkomon, csak azért mert másnál vagyok? Nem egyszerűbb akkor inkább azt mondani, hogy nem kérek semmit? Mert ez így nem ferdítés, és nem is megerőszakolás magammal szemben… Bizonyára számtalan apró dolog van, és nem csak nekem, hanem minden embernek, amit más másnak tart. De abban is biztos vagyok, hogy sok olyan is van, ami másoknak is pont úgy jó ahogy. Nemdebár?