Szösszenetek

„A boldogtalanság az, ha nem kapjuk meg azt, amit akarunk: hűvös, esős az idő, de mi napsütésre vágyunk, ha az emberek olyan dolgokat tesznek, amit mi épp nem helyeslünk, ha olyan ételt kapunk, ami épp nem ízlik stb. Az élet unalmassá és fárasztóvá válik, ha boldogtalanok vagyunk. Tehát a boldogság és a boldogtalanság nagyon függ attól, hogy megkapjuk-e azt, amit akarunk, vagy éppen olyan dolgot kapunk, amit nem akarunk. De a legtöbb ember életének a boldogság a célja. Azon vágy, hogy megkapjuk azt, amit akarunk - amiről úgy gondoljuk, megérdemeljük -, az életünk céljává vált. De a boldogság, végső soron, mindig a boldogtalansághoz vezet, mert nem-állandó. Mennyi ideig tudsz tényleg boldognak maradni? Úgy próbálni irányítani a körülményeket, hogy mindig megkapjuk, amit akarunk, hogy mindig azt halljuk, amit hallani akarunk, hogy mindig azt lássuk, amit látni akarunk, hogy soha ne kelljen megtapasztalnunk a boldogtalanságot vagy a kétségbeesést: egy reménytelen kísérlet. Ez lehetetlen, nem igaz? A boldogság nem-kielégítő, tehát szenvedés (dukkha). Ez nem egy olyan valami, amitől függünk, vagy ami az élet értelmét képezi.

A boldogság mindig kiábrándító lesz, mert túl rövid ideig tart, és mindig boldogtalanság követi. Mindig oly sok egyéb dologtól függ. Boldogok vagyunk egészségesen, de az emberi testünk gyors változások céltáblája is egyben, és nagyon gyorsan elveszíthetjük azt a bizonyos egyészséget. Így szörnyen boldogtalanok vagyunk, ha megbetegszünk, ha elveszítjük az energia és életerő kellemes érzését. Ezért a buddhisták számára nem a boldogság a cél, mert felismerjük, hogy ez nem-kielégítő. A cél távol esik az érzéki világtól. Ez nem az érzéki világ elutasítása, hanem annak egy olyan módon való megértése, hogy többé ne végcélként tekintsünk rá. Hogy többé ne várjuk el tőle, hogy kielégítsen. Hogy többé ne tekintsük másnak az érzéki tudatosságot, mint egy olyan létező körülménynek, amit ügyesen használhatunk, időhöz és térhez viszonyítva. Hogy többé ne ragaszkodjunk hozzá, és ne váruk el, hogy az érzékszerveinkkel felfogott ingerek mindig kellemesek legyenek, és ne essünk kétségbe, vagy ne szomorodjunk el, ha mindez kellemetlen számunkra. A Nibbána nem valaminek a hiánya, nem egy transzszerű állapot, ahol teljesen ki vagy radírozva. Ez nem a semmit jelenti, és nem jelent megsemmisülést sem: inkább egy űrhöz hasonlatos. A tudatod ürességéhez vezet téged, ahol többé nem ragaszkodsz, és ahol többé már nem vezetnek félre a jelenségek megjelenési formái. Többé már semmire sincs szükséged az érzéki világból. Most már csak szemléled azt, amint keletkezik és elmúlik.”

Forrás: a-buddha-ujja