Szösszenetek

„Amikor az ember tanulni kezd, még nem lát tisztán, célja hibás, szándéka homályos. Jutalmakat remél, melyeket soha meg nem kap, mert a tanulás nehézségeiről semmit sem tud. Lassan tanulni kezdi a dolgokat – először apránként, aztán nagy tömbökben. Aztán a gondolatai hamarosan összezavarodnak. Amit tanul, az soha nem egyezik azzal, amit lát vagy elképzel, ezért félni kezd. A tanulás soha nem olyan, mint amire az ember számít. Minden lépés új feladat, és a félelem, amit az ember megtapasztal, könyörtelenül és makacsul halmozódik. Az élete csatamezővé válik. És így szembetalálja magát első természetes ellenségével: a félelemmel! Borzalmas ellenség – csalóka és nehezen legyőzhető. Az út minden kanyarulatánál elrejtőzik és lesben áll. És ha az ember a jelenlététől megretten és megfutamodik, az ellenség véget vet a tudás keresésének.És mit tehet azért, hogy félelmét legyőzze? A válasz nagyon egyszerű. Nem szabad megfutamodnia. Félelmével dacolnia kell, és a tanulásban újabb és újabb lépéseket kell tennie. Annak ellenére, hogy teljes rettegésben él, nem szabad megállnia. Ez az szabály! És eljön a pillanat, amikor az első ellenség meghátrál. Az ember bízni kezd saját magában. Szándéka megerősödik. A tanulás már nem olyan ijesztő feladat. Amikor ez az örömteli pillanat elérkezik, az ember bizton kijelentheti, hogy első természetes ellenségét legyőzte.
Ha az ember a félelmét egyszer már legyőzte, akkor élete hátralevő részében megszabadul tőle, mert a félelem helyett tisztánlátásra tesz szert – a szellem világosságára, mely a félelmet eltörli. Ettől kezdve az ember ismeri a vágyait, s tudja azt is, hogyan csillapítsa ezeket a vágyakat.”

(Részlet: Carlos Castaneda : A tudás embere)