Szösszenetek

A lány miközben az apró kavicsos erdei úton sétált elméjének gondolatok közötti, ide-oda kalandozásait figyelte. Próbálta felfedezni, hogy mi indítja el ezt a különleges utazást, amikor a természet csodálatos lehetőségei bontakoznak ki szeme előtt.

A fák sárgás barnás takarói, a késő őszi napsütés izmos ereje, a friss erdei levegő, ami érezhetően frissen és tömören tódult be tüdejébe. Micsoda élmény kavalkád! Mégis e sok újdonság hatására az elme, az a folyton analizálni akaró valami, még e rengeteg inger alatt sem volt megelégedve.

Persze élvezte a helyzetet és próbált annak minden apró rezdülésére rácsatlakozni, de mégis… Mégis ott volt valami, ami nem csendesedett le benne. 

Az öt skandha. Igen, ahogy kivilágosodik a halmazok és az „én” viszonya. Morfondírozott magában. A hat érzékszerv, gondolta tovább… A tudatosság, az ötödik a láncolatban, hogy is van ez ? A hat érzékszerv felfogja az ingereket és alkotja meg a tudatosság halmazát, vagyis ezáltal formálódik meg a felfogó képesség megléte. Ami alapján aztán kialakul a név és a forma, náma –rúpa bukkantak elő hangosan szájából a szavak. Milyen fontos dolgok. Mégis milyen megtévesztő is egyben… 

 S egy hírtelen ötlettől vezérelve mialatt a másodperc kicsiny részében szemével még felmérte az előtte elterülő terepet, hirtelen behunyta szemét. Az eddig határozott járása, abban a pillanatban bizonytalanná vált. Figyelni kezdte a benne keletkezett érzéseket. A szem, ami oly fontos a mindennapi életben, amivel mindent felismerünk, kategorizálunk, azonosítunk mennyire fontos is… aztán ahogy újra kinyitotta, noha csak pár lépést tett így meg, azonnal nyugtázni tudta, hogy máris letért az útról. 

Na még egyszer! hozta izgalomba a felfedezés, most jobban fogok figyelni, határozta el magában, és újra becsukta a szemét.

Most határozott lépésekkel és tempóban haladt, de az a pár lépés megint csak azt eredményezte, hogy képtelen volt koordinálni az egyenes útirányt és azzal a határozottsággal gyalogolt egyenesen a bozótos felé. Valami mást kell alkalmaznom, gondolta. 

Ahogy megint becsukta a szemét figyelmét most a hallására irányította. Hallotta amint a bal oldalán halkan énekeltek a fák levelei, és hallotta, ahogy a jobb oldalon lévők szép ritmusosan válaszoltak nekik. Légzése egyenletes lett és csak figyelt. A szeme csukva volt, és érezte azt, ahogy a többi érzékszerve megelevenedik. Fül, orr, test, elme. Felfogta a körülötte lévő világot. Másképpen, mert hiányzott az, amit látott volna a szem. De mégis valahogy érzett mindent. 

Most már pár lépés után, amikor újra kinyitotta a szemét konstatálta, hogy sikerült egyenesen haladnia. Igen! Ujjongott magában! Ez az. Megy ez így is! 

Aztán most már mindennek tudatában újból becsukta a szemét, persze nagy figyelmet igényelt megint ez a művelet, de élvezte, ahogy a nap fényét a fák lombjai hol eltakarták, hol beengedték, aztán megint eltakarták, és megint beengedték fura táncot járva így arcán. Csukott szemhéján át érezte a fényt, és az ezzel párosuló igazán impozáns fény -árnyék táncot mely kivetült belső szemhéján. Miután kinyitotta újra a szemét, persze néhány lépés volt ez csak csupán, de talán egy örök menetnek tetszett a megtétele, érezte testének miden sejtjét. Elcsípte azt a parányi pillanatot, ahogy szeme rögtön felmérte az aktuális helyzetet. Ahogy figyelme szűkült a többi érzékszerveiről, és újra látása vette át a főszerepet...

De nem bánta ezt sem. Lehuppanva a legközelebbi padra, békésen figyelte a csendes de mégis oly szemet gyönyörködtetően impozáns tájat. És igazán tetszett neki az, amit látott. 

Sokaság. A létesülés összessége. De mi is az, ami késztetést eredményez a létesülésre? Miért akar az ember létrejönni? Élvezni az élet adta lehetőségeket, közben pedig valahogy elviselni és átvészelni a közben adódó szenvedéseket?

Biztos van erre valami logikus magyarázat... zakatolt folyamatosan az agya.

Az ember voltaképpen tudati képződmények összessége. Mert ezen képződményekből és a tudati észlelésekből kiindulva működünk. Minden saját magunkkal kapcsolatos feltevés, amelyet a születésünktől fogva kapunk, és a minket ért benyomások hatására alakul ki. Jó és rossz. Minden.

Azt azonban tudnunk kell, hogy bárminek is hisszük magunkat, az csupán csak a tudat egy körülménye ami mulandó. Ami keletkezik és el is múlik… 

-Szia! szólította meg egy hang.

-Nem tudod véletlenül, hogy a Zsivány-sziklák felé arra kell menni?

Zökkentette ki elmélkedéséből végképp a kérdés.

-Nem. Arra biztos nem, talán a másik irányba! Arra csak házak vannak. - mondta némi gondolkodás után. 

Együtt indultak a pihenő felé. Még némi szóváltás kerekedett az idegennel, amolyan hétköznapi semmiségekről, aztán elbúcsúztak, szép napot kívánva egymásnak!