Az Isa-upanisád fordulata, amikor a Mester azt mondja, hogy a tudás nem éberség. A tudás szanszkrit szóval vidnya. A vidnya nem vidja. A vidnya szó szerint halmozható anyagi tudást jelent. Ellentéte az avidnya, a nemtudás.
A szöveg így szól: „A tudatlanok vak sötétségben bolyonganak, de még vakultabb sötétségben járnak azok, akik tudást tudásra halmoznak.”
Vidnya és avidnya, értelmi tudás és tudatlanság, az álmosság két változata, mind a kettő teljesen alkalmatlan arra, hogy az ember a valóságot megértse és lásson. "Tudás és tudatlanság, mindkettő elégtelen."
A tudatlanok vak sötétbe jutnak. Annál inkább, mert ott vannak. Ők a tanítványok, akik alszanak. Ők azok, akik azt hiszik, hogy az ő idejük még nem érkezett el. Ezeknek azonban még van reményük. Kaphatnak ütést, elkövethetnek botlást és szemük megnyílhat. De még sötétebb rabságban vannak azok, akik tudást tudásra halmoznak. Értelmi tudásról van szó.
Az értelmi tudás a legveszedelmesebb alvás. Ami csak a tudás anyagi mennyiségét növeli, nem pedig a látás minőségét és világosságát emeli, az csak tudomány (vidnya). Ez pedig nem ébreszt. Éppen ezért lényegtelen; haszontalan és veszedelmes. A tudás az, amiben a lélek még sokkal véglegesebben elszunnyadhat, mint a tudatlanságban.
Ezután következik az első lépés a vidja – az éberség felé. A három kába fokozat, a mély alvás, az álom és az ébrenlét utáni következő fok: a negyedik (turijam). Ez a negyedik fok az éberség. Az első háromtól tökéletesen különböző világos, tiszta látás. Ez a „felébredt álmodó”, ez a buddhi. Ez a mahatma – nagy lélek –, a lélek elérhető legnagyobb és legmagasabb állapota. Ez az igazi látás, az igazi tudás, nem a vidnya, amely anyagi és értelmi tudás, hanem a vidja, amely az éberség.
Az éberség első jele, hogy az emberben homályos gyanú ébred: a májá, az érzéki világ varázslat. Mé on, ahogy Platón mondja. Nemlétező. Az érzéki világ olyan álmosság varázslata, amely minden élő emberével közös. Aki elkezd az érzékeken túl látni, az meta ta phüszika, a természeten túl kezd valamit sejteni. A metafizikai érintés az éberség első állomása.
Ezután következik a két fontos állomás, amikor a leglényegesebb álomkép, az individuális Én álomképe foszlik szét. A Véda ezt a két állomást úgy jelöli meg, hogy: etad vai tat és tat tvam aszi. Az előbbi azt jelenti, hogy: ez nem más, mint az; az utóbbi pedig: ez vagy te.
„Aki az élőlényeket mind önmagában tudja látni, mint Énjének részeit, és önmagát mindabban, ami él.” Az ember elkezdi látni és tudni, hogy a világban meg nem változtatható azonosság van. Ez nem más, mint az, és ez vagy te. Az individuális Ének érzékileg tapasztalható sokasága és sokszerűsége álom. A valóság az, hogy ez nem más, mint az, és ez vagy te. Aki a sötétségből, amely a világot takarja, kilép, az a sokaság varázslatszerűségét felismeri.
Az ember ebben a percben nem individuális Én többé, hanem univerzális személy. S ez az univerzális személy már nem az életben, hanem a létben tartózkodik. A létben való tartózkodás ismertetőjele, hogy a világ: Egy.
Hen pantn einai, amint Hérakleitosz mondja. Az álmosak közül mindenkinek külön-külön világa van, az ébereknek egy közös világuk van. Az álmosak mind külön-külön Énekben, szenvedélyekben, vágyakban, világszemléletekben szenderegnek; az éberek ugyanabban a valóságos világban élnek. Az ember nem látja és tudja magát többé a többi lénytől külön: saját magában látja a világ minden lényét, de minden lényben ott tudja saját magát is – etad vai tat. Ez nem más, mint az. Minden lény, állat, növény, kő, föld, rovar, madár, embertárs, anya, testvér, démon, isten – ez mind Én. Tat tvam aszi. Ez vagy te. Persze nem a kába (avidja) individuális Énről van szó most már, hanem az éber (vidja) Énről, aki tudja, hogy mindez májá – mé on, nemlétező. Az álmos kábaság a zárt életben külön-külön él, az éberség a nyílt lét, és minden lény ugyanabban a világban él. Aki felébredt, az a zárt életből kilépett: lénye számára hirtelen minden kapu megnyílt, minden tudás elérhető lett, mint látvány láthatóvá. Ez a Véda értelme.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dharmagyakorlo 2012.09.13. 21:02:50
De még sötétebb rabságban vannak azok, akik tudást tudásra halmoznak. Értelmi tudásról van szó.
Az értelmi tudás a legveszedelmesebb alvás. Ami csak a tudás anyagi mennyiségét növeli, nem pedig a látás minőségét és világosságát emeli, az csak tudomány (vidnya).
Ez pedig nem ébreszt. Éppen ezért lényegtelen; haszontalan és veszedelmes. A tudás az, amiben a lélek még sokkal véglegesebben elszunnyadhat, mint a tudatlanságban..."
Hmmm...
A felébredettség és a felsőbbrendűség hiú ábrándja??
Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2012.09.13. 21:19:00
dharmagyakorlo 2012.09.17. 20:49:14
Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2012.09.17. 22:10:59
Egy szellemi ösvényen járó ember nem gondolom, hogy a tudását ilyesfajta célokra hasznosítaná...
De az általad kiragadott szöveg is éppen azt taglalja, (olyan szépen) hogy az értelmi tudás veszedelmes is lehet. Magára a tudással bíróra.
És nemhogy felébredéshez, hanem inkább végletesebb tudatlanságba merüléshez vezeti a halmozót. Abban az illúzióban tartva, hogy egyre nagyobb tudása elvezeti majd a valós felébredéshez, de ha ez a tudás(halmozva akár) csak "üres" tudás, és nincs mögötte mély megértés és még inkább megélés, akkor leginkább csak intellektuális puffogtatásra alkalmas.