Szösszenetek

Amikor a tudat képzése elkezdődik, nem könnyű megfelelő értékrendet találni, ha még nem fejlesztetted ki magadban a „megfigyelőt”. A legtöbb külső dologban mások visszajelzéseire támaszkodhatunk, erre léteznek irányadó mértékek és példák. De ha a Dhammát kezdjük el értékrendként használni… birtokoljuk-e már eléggé a Dhammát? Helyesen gondolkodunk, vagy sem? És még ha helyesen is, tudjuk-e, hogyan engedjük el ezt a helyességet, vagy még mindig ragaszkodunk hozzá?

Addig kell szemlélődnöd, amíg eléred azt a pontot, ahol elengeded, mert ez a fontos dolog… amíg eléred azt a pontot, amikor már semmi nem marad, amikor már nincs se jó, se rossz. Kidobtad. Ez azt jelenti, hogy kidobsz mindent. Amikor minden kint van, nem lesz maradék; és ha maradt még valami, akkor nincs még minden kidobva.

A tudat képzéséről, néha azt mondhatjuk, hogy könnyű. Könnyű mondani, de nehéz csinálni, nagyon nehéz. Annyiban nehéz, hogy nem alkalmazkodik a vágyainkhoz. Néha úgy tűnik, hogy még az angyalok is minket segítenek. Minden rendben megy, bármi, amit gondolunk, vagy mondunk, mind pont jónak tűnik. Így megyünk tovább, és elkezdünk ragaszkodni ehhez a jósághoz, és nemsokára helytelen irányba haladunk, és minden rosszra fordul. Ennél a pontnál nagyon nehéz. Nincs értékrendünk, amihez mérjük a dolgokat.

Azok az emberek, akiknek erős hitük van, akik magabiztossággal és meggyőződéssel rendelkeznek, de hiányzik belőlük a bölcsesség, nagyon jók lehetnek szamádhi-ban, de nem valószínű, hogy képesek belátásra. Csak az egyik oldalát látják mindennek, és csupán azt követik. Nem mérlegelnek. Ez vakhit. A buddhizmusban ezt úgy hívjuk, hogy szaddhá adhimokkha, vakhit. A hitükkel minden rendben van, de ez nem a bölcsességből születik. Ezt azonban akkor nem látják, azt hiszik, hogy rendelkeznek bölcsességgel, így nem látják, amikor tévednek.

Ezért tanítjuk az öt erőt (bala): szaddhá, virija, szati, szamádhi, pannyá. Szaddhá a hit, a meggyőződés; virija a kitartó erőfeszítés; szati az éberség, az összeszedettség, az emlékezés; szamádhi a tudat rögzítése; pannyá a mindent felölelő tudás. Ne gondold, hogy a pannyá egyszerűen csak tudás. A pannyá mindent magában foglaló, tökéletes tudás.

A bölcsek adták nekünk ezt az öt lépést, hogy támaszkodhassunk rájuk, először, mint tanulmányunk tárgyára, azután, mint egy mércére, amin lemérhetjük gyakorlásunk valós szintjét. Például: szaddhá, a meggyőződés. Van-e meggyőződésünk, kifejlesztettük-e már? Virija, kitartóan törekszünk, vagy sem? Jó az erőfeszítésünk, vagy rossz? Ezt kell megfontolnunk. Mindenki rendelkezik valamiféle törekvéssel, de ez a törekvés bölcsességgel teli-e vagy sem?

A szati-val ugyanez a helyzet. Még egy macskának is van szati-ja. Amikor az egeret nézi, jelen van a szati. A macska a szemét mereven szegezi az egérre. Ez egy macska szati-ja. Mindenki rendelkezik szati-val, az állatoknak is van, a bűnösöknek is, a bölcseknek is.

A szamádhi, a tudat egy pontra rögzítettsége – ez is van mindenkinek. A macskának is, amikor a tudata arra összpontosul, hogy elkapja az egeret, és megegye. Szilárd szándékkal rendelkezik. A macska szati-ja, egyfajta szati; a szamádhi, a szilárd szándéka arra, hogy megtegye, szintén jelen van. A pannyá, tudás, amilyen az embereké. A macska tudja, amit egy állat tud, és ez elég tudás, hogy megfogja az egeret ebédre. Ezt az öt dolgot erőnek hívjuk. Ez az öt erő a helyes nézetből, a szammáditthi-ből ered-e, vagy sem? Szaddhá, virija, szati, szamádhi, pannyá – ezek mind helyes nézetből erednek-e? Mi a helyes nézet? Milyen hiteles mértékünk van arra, hogy megállapítsuk, mi a helyes nézetet? Nagyon fontos, hogy ezt teljesen megértsük.

A helyes nézet annak megértése, hogy mindezek a dolgok bizonytalanok. Ezért a Buddha és az Érdemesek nem ragaszkodtak ezekhez görcsösen. Ragaszkodtak, de nem görcsösen. Nem hagyták, hogy ezzel a ragaszkodással azonosuljanak. Az a ragaszkodás nem vezet azonosuláshoz, amelyik nincs bemocskolva sóvárgással. Anélkül, hogy arra törekednénk, hogy ezzé vagy azzá váljunk, ez a gyakorlás maga. Amikor ragaszkodsz egy bizonyos dologhoz, az kellemes, vagy kellemetlen? Ha örömteli, akkor az örömhöz ragaszkodsz? Ha kellemetlen, akkor a kellemetlenséghez?

Néhány nézetet használhatunk alapelvként arra, hogy pontosabban felmérjük a gyakorlásunkat. Például azok a nézetek, hogy az egyik ember különb a többinél, vagy egyenlő a többivel, esetleg butább, mint a többiek, akkor ezek mind helytelen nézetek. Néha érzünk ugyan ilyesmit, de bölcsességgel is felismerve őket, azt tapasztaljuk, hogy egyszerűen csak felbukkannak, majd eltűnnek. Helytelen úgy tekinteni magunkra, mint aki különb másoknál; helytelen magunkat egyenlőnek tekinteni másokkal; helytelen magunkat alacsonyabb rendűnek tekinteni másoknál.

A helyes nézet az, amikor az ember képes átvágni mindezeket. Szóval hogy is haladjunk tovább? Ha magunkat különbnek gondoljuk másoknál, akkor büszkeség fog keletkezni. Jelen van, csak mi nem látjuk. Ha magunkat egyenrangúnak gondoljuk másokkal, akkor elfelejtünk tiszteletet és alázatot mutatni a megfelelő időben. Ha magunkat alacsonyabb rendűnek gondoljuk másoknál, akkor elcsüggedünk, azt gondolva milyen hitványak vagyunk, rossz csillagzat alatt születtünk, és így tovább. Ekkor még ragaszkodunk az öt khadhá-hoz, és ez egész egyszerűen újraszületéshez vezet.

Ez csak az egyik hiteles mérték arra, hogy felmérjük magunkat. Itt egy másik: ha egy kellemes tapasztalással találkozunk, akkor boldogok vagyunk, ha egy kellemetlennel, akkor boldogtalanok. Képesek vagyunk-e úgy tekinteni mind az általunk kedvelt, mind a nem kedvelt dolgokra, hogy azok egyenértékűek? Tedd próbára magad. A mindennapi életünkben, a legkülönfélébb tapasztalatok közepette, ha hallunk valamit, ami tetszik, vajon megváltozik a hangulatunk? Ha valami olyasmit tapasztalunk, ami nem éppen kedvünkre való, vajon megváltozik a hangulatunk? Netán mozdulatlan a tudatunk? Ha így tekintünk a dolgokra, lesz mihez mérnünk magunkat.

Ismerd csak meg magad, ez a te „megfigyelőd”. Ne hozz olyan döntéseket, amelyeket a vágyaid hajtanak. A vágyak olyan felfuvalkodottá tehetnek minket, hogy olyan valakinek képzelhetjük magunkat, akik valójában nem is vagyunk. Nagyon körültekintőnek kell lennünk.

Nagyon sok szögből és aspektusból lehet vizsgálódni, de a helyes módszer az, ha nem a vágyainkat, hanem az Igazságot követjük. Meg kell ismernünk mind a jót, mind a rosszat, és ha megismertük, el kell engednünk őket. Ha nem engedjük el, akkor itt maradunk, továbbra is „létezni” fogunk, továbbra is „birtokolni” fogunk. Ha még mindig „vagyunk”, akkor van még maradék, akkor lesz létesülés, és jövőbeli újraszületés.

Ezért mondta a Buddha azt, hogy csak magad felett ítélkezz, ne ítélj meg másokat, bármilyen jók vagy rosszak legyenek is. A Buddha csupán utat mutatott, mondván: „Ez az igazság”. Vajon a tudatunk megfelel ennek, vagy sem?

Részlet: Ácsán Cshá -„Nem biztos!” – Az Érdemesek értékrendje c.művéből