Szösszenetek

A ‘szeretni’ igét gyakran úgy használjuk, ami arra utal, hogy ‘ezt kedvelem.’ Például amikor azt mondjuk „szeretem a főtt rizst,’’ „szeretem az édes mangót,’’ azzal azt akarjuk kifejezni, hogy ezt igazán kedveljük. ‘Szeretni valamit’ ebben az értelemben a ragaszkodást jelenti valami olyasmihez, mint amilyen az igazán élvezetes étel. Ez azonban nem jelenti, hogy szeretettel fordulunk felé. A mettá azt jelenti, hogy szereted az ellenséged; nem azt, hogy kedveled az ellenséged.

Ha valaki meg akar ölni, és azt mondod „kedvelem őt,’’ az butaság! Viszont szerethetjük azt az embert, vagyis tartózkodhatunk a rossz-szándékú gondolatoktól, önigazoló hozzáállástól, és bármilyen vágytól, ami az ellenségeink bántódására vagy elpusztítására irányul. Az lehet, hogy esetleg nem kedvelsz valakit – mert az egy nyomorult, silány ember – de ettől még lehetsz vele kedves, nagylelkű és jó szándékú. Ha most bejönne a szobába valami részeg ember, utálatos, undorító, ocsmány és beteg, és nem lenne semmilyen vonzó tulajdonsága – azt mondani, hogy „kedvelem ezt az embert,’’ egyszerűen nevetséges lenne. Viszont fordulhatunk felé szeretettel, nem kell utálatos gondolatokkal reagálnunk az ő kellemetlenségére. Ezt értjük, mikor a mettáról beszélünk.

Vannak néha olyan dolgok, amiket az ember saját magával kapcsolatban nem szeret, de a mettá azt jelenti, hogy nem kell, hogy a gondolataink, hozzáállásunk, problémáink, érzéseink magukkal ragadjanak minket. Így ezzel rögtön azt gyakoroljuk, hogy nagyon éberek legyünk arra, ami bennünk zajlik. Ébernek lenni azt jelenti, hogy mettával fordulunk az elme félelmei, haragja, irigysége felé.

A mettá azt jelenti, hogy nem csinálunk problémát az adott helyzetből és tényezőkből, engedjük azt elhalványulni, megszűnni. Például, amikor észreveszed a félelmet az elmédben, érezhetsz mettát a félelem iránt – vagyis nem kezded az utálatot táplálni felé, hanem el tudod fogadni a jelenlétét, és hagyod, hogy megszűnjön. Azzal is csökkentheted a félelmet, ha megfigyeled, hogy ez ugyanaz a fajta félelem, amit mindenki érez, amit az állatok is éreznek. Amikor megértjük a saját életünkben lévő félelemre való reakciónkból eredő szenvedést – mint a testi fájdalomra, amikor valaki belénk rúg – akkor a többi ember, és az állatok felé is elkezdünk együttérzést érezni.

Az a fájdalom ugyanaz a fajta fájdalom, amit egy kutya érez, ha belerúgnak, és így mettát érezhetsz a fájdalom iránt; ez egy olyan kedvességet és türelmet jelent, ami mentes az utálattól. Használhatjuk a mettát magunkban arra, hogy kezeljük az összes érzelmi problémánkat; amikor azt gondolod: „Meg akarok ettől szabadulni, ez szörnyű.” Ez a mettá hiánya magaddal szemben, nem? Vedd észre a vágyat, ami meg akar szabadulni valamitől.

Ne azzal töltsd az időd, hogy haraggal és utálattal rágódsz a meglévő érzelmi problémáidon. Nem kell azt tettetned, hogy ezek jó és helyes dolgok. Nem kell azt gondolnod: „Kedvelem a hibáimat.” Egyesek elég ostobák ahhoz, hogy azt mondják: „A hibáim tesznek engem érdekessé. A gyengeségeim miatt olyan csodálatos a személyiségem.” A mettával nem arra kényszeríted magad, hogy elhidd, hogy kedvelsz valamit, amit tulajdonképpen egyáltalán nem kedvelsz, a mettá csak annyit jelent, hogy nem fordulsz felé utálattal és haraggal.

Könnyű mettát érezni valami olyasmi iránt, amit kedvelünk: Aranyos kisgyerekek, kellemes küllemű és jó modorú emberek, kiskutyák, gyönyörű virágok. Magunk felé is könnyű mettát érezni, amikor jól érezzük magunkat. „Most nagyon meg vagyok elégedve magammal.” Amikor a dolgok jól mennek, könnyű kedvesnek lenni azzal, ami jó, aranyos és gyönyörű.

Ezen a ponton viszont eltévedhetünk. A mettá nem csak jókívánságokról, érzelgősségről és magasröptű gondolatokról szól, hanem egyúttal nagyon gyakorlatias is.

Ha gyűlölsz valakit, és idealista módon állsz hozzá, akkor azt érzed: „Senkit nem kellene gyűlölnöm. Egy buddhistának mettát kellene éreznie minden élőlény iránt. Mindenkit szeretnem kellene. Akkor lennék jó buddhista, ha mindenkit kedvelnék.” Ez mind az idealizmusból jön, és nem sok gyakorlati haszna van. Az utálat felé, amit érzünk, mettával fordulunk, és ugyanígy az elme kishitűsége, féltékenysége és irigysége felé – vagyis békében együtt élünk ezekkel, nem csinálunk belőlük problémát, nem tesszük nehézzé és problémássá az életben felmerülő nehézségeket.

Amikor korábban a londoni metrón kellett utaznom, az élmény általában nagyon felkavart. Utáltam azokat a szörnyű metró állomásokat, a rettenetes hirdetőtáblákkal és az embertömeggel együtt, meg azokat az ütött-kopott, nyomorúságos vonatokat amik végigdübörögtek az alagutakon. Annak idején a mettá teljes hiányát éreztem ilyenkor.

Eleinte mindig az utálaton rágódtam, aztán elhatároztam, hogy valahányszor a londoni metrón utazom, mettá meditációt, türelmes kedvességet fogok gyakorolni. Attól fogva elkezdtem élvezni az utat, ahelyett, hogy utálatban töltöttem volna az időmet. Az ottani emberekre is jobb szívvel kezdtem gondolni. Az összes utálat és panaszkodás eltűnt – teljes mértékben.

Amikor haragot vagy utálatot érzel valaki iránt, észreveheted a hajlamot arra, hogy elkezdjük hozzáadni: „Ezt csinálta, meg azt csinálta, így meg úgy viselkedik, nem kellene ilyennek lennie.” Amikor viszont igazán kedvelsz valakit: „Ezt is meg azt is meg tudta csinálni. Tényleg egy kedves és jó ember.” De ha valaki azt mondja: „De hiszen ő igazán rossz ember!” – akkor felmérgesedsz. Ha utálsz egy embert, és valaki elkezdi dicsérni, akkor is felmérgesedsz. Nem akarod hallani, milyen jó ember az ellenséged.

Amikor tele vagy haraggal, el sem tudod képzelni, hogy valakinek akit utálsz, esetleg erényes tulajdonságai legyenek; még ha vannak is jó tulajdonságai, arra sosem emlékszel. Mindig csak a rossz dolgok jutnak eszedbe. Viszont amikor kedvelsz valakit, még a hibái is megnyerőnek tűnhetnek – ‘ártalmatlan kis hibák.’

Vedd ezt észre a saját tapasztalataid során, figyeld meg a ‘kedvelem’ és ‘nem-kedvelem’ mozgató erőit. A szerető-kedvesség, a mettá, egy nagyon hasznos és hatékony eszköz arra, hogy kezeljük mindazt a napi zsörtölődést, amit az elme a kellemetlen tapasztalatok köré halmoz.

A mettá azok számára is nagyon hasznos, akiknek kifejezetten kritikus, hibakereső elméjük van. Mindig csak a hibákat látják meg mindenben, de magukra sosem néznek, csak azt látják, ami magukon kívül van.

Manapság nagyon megszokottá vált, hogy az emberek állandóan az időjárásról vagy a politikusokról panaszkodjanak. A személyes arrogancia előhozza ezeket a szurkálódó, lenéző megjegyzéseket mindennel kapcsolatban; vagy, az emberek elkezdenek beszélni valakiről aki nincs jelen, és szóban darabokra szedik azt a személyt, intelligensen és objektíven. Végletekig elemeznek mindent, és pontosan tudják mire van annak a személynek szüksége, mit kellene és mit nem kellene tennie, miért ilyenek vagy olyanok.

Nagyon meggyőző tud lenni, ha valakinek éles és kritikus elméje van, és tudja kinek mit kell tennie. Természetesen az egésszel azt akarják mondani: „Komolyan, ennél én sokkal jobb vagyok.”

Nem arról van szó, hogy vakon szemet hunysz minden hiba és tévedés felett. Egyszerűen csak békésen együtt élsz ezekkel. Nem követeled a hibáktól, hogy legyenek másmilyenek. Tehát a mettá néha elnézi azt, ami rossz magadban vagy mindenki másban – ez nem azt jelenti, hogy nem veszed észre ezeket a dolgokat, hanem azt, hogy nem kezdesz problémákat szőni belőlük. Felhagysz a problémákon való rágódással azzal, hogy kedves és türelmes vagy – békésen együtt élsz a dolgokkal.

Kép: by_SondoS