Az ember alapon természetesnek veszi a körülötte lévő embereket.
Ezért egy idő után elfelejti kifejezni örömét, szeretetét, kedvességét „mert hát a másik úgyis van”. Elfelejti, hogy bármikor elveszítheti.
Bármikor történhet olyan dolog amire nem számít, amit nem lehet előre megtervezni. Olykor- olykor érdemes elmondani a másiknak, hogy fontos nekünk. Hogy menyire szeretjük. Köszönjük a jelenlétét, azt, hogy mellettünk van. Jóban, rosszban. Örömben, bánatban. Aki nem vesztett el még valaki igazán fontosat, talán még nem tudja felmérni ennek jelentőségét.
Amikor már nem mondhatóak el ezek az egyszerű szavak a másiknak... Őszintén, szívből mondjunk mindig minden egyes szót. Ne rutinból. Ne tegyük megszokássá. Legyen mindig örömmel feltüzelve a szívünk a másik irányába. Hisz micsoda felbecsülhetetlen ajándék ez az életben! Légy hát hálás ezért! Légy hálás azoknak az embereknek akik az életedben az utadon kísérnek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.