A buddhizmus célját néha olyan módon írják le amiről az jut eszembe, hogy amit keresünk az egy hideg, érzelemmentes, szenvedély nélküli szív – nincs válasz, nincs érzés, nincsenek vágyak, nincs ösztönzőerő. Ez ellenkezik a Buddháról kialakult képünkkel, ami egy erősen motivált embert ír le, aki erős együttérzésből egy olyan életet akar élni, ami minden élő számára a legnagyobb haszonnal legyen.

Egyúttal, az érett érzelmek azok az érzelmek, amik lehetővé teszik mások számára, hogy éretté váljanak. Így amikor egy ember érett érzelemmel válaszol vagy cselekszik egy helyzetben, az más embereket olyan módon segít, ami lehetővé teszi számukra, hogy túllépjenek, túlnőjenek a korlátaikon. Ez elvontnak tűnik; és mégis, amikor meggondoljuk, hogy a szülők hogyan tehetik a gyerekeik számára a legjobban lehetővé, hogy éretté váljanak, az az érett érzelmek kifejezésén keresztül történik.

A négy ‘érlelő érzelem’, ahogy most beszélünk róluk, a gyakorlatban úgy valósítható meg, mint amik kapcsolódnak egymáshoz; itt csak a könnyebb elemzés és magyarázat kedvéért bontjuk szét őket. Olyanok, mint ugyanaz a hely különböző szögből nézve, mintha különböző módon írnánk le a mennyországot. Leírjuk őket különböző nézőpontból, hogy ez segítséget nyújtson nekünk az észrevételükben, és így kifejezhetjük őket, játszhatunk velük az életünkben.

A velünk született metta – kedvesség – arra bátorít minket, hogy elfogadjuk magunkat és másokat, és így arra, hogy megértsük magunkat és másokat.
A megértés magában foglal bölcsességet is. És ez a bölcsesség teszi lehetővé számunkra, hogy megtaláljuk az utat, hogy túlnőjük, vagy elengedjük, azt ami korlátozza és megköti a szívet. A mások felé kifejezett kedvesség teszi lehetővé számukra, hogy elfogadják magukat és másokat. Ez egy érzéssel teli, belülről vagy szívből jövő elfogadás, ami lehetővé teszi a test-, beszéd- vagy elmebeli tetteknek, amik válaszok arra amit úgy észlelünk, mint ‘a másik’, hogy kedvesek legyenek; amiket nem a nem-kedvelés, nem az utálat vagy félelem hajt. Az eredmény határtalan Metta, ami sugárzó és vonzó, felmelegíti azokat akik hidegek, és lehűti azokat akik hevesek.

A karuna – együttérzés – működik. Működik számunkra abban, hogy engedi tisztán látnunk mások fájdalmát, gyötrelmét, megpróbáltatását, kínját, szenvedését és aggodalmát azáltal, hogy engedi ezeket a mi élményeink részévé is válni. Ez tehát olyasmi ami még messzebbre mozdult ki a mellőzött, vagy tudomásul nem vett világából a belevont, a befogadott vagy a tudatosított világába. Az együttérzés tágas, engedi a dolgokat úgy létezni ahogy vannak, engedi őket változni, és véget érni. Különösen a fájdalomnak engedi, hogy véget érjen. Ez azt jelenti, hogy türelmesnek kell lennie, egyáltalán nem sietve, hogy erővel vessen véget a fájdalomnak, és nem is próbál fontoskodóan megszabadulni a fájdalomtól. A karuna a bölcsesség aktív oldala, és a legnagyobb megtisztító. A Buddha együttérzése tette számára lehetővé a felismerést, hogy egy teljesen megvilágosodott lény számára is van még valami, amit tehet a világban. Az együttérzés ösztönözte arra, hogy tanítson „azok javára, akiknek kevés por van a szemükben”.

Az együttérzésre lehet könyörületként is gondolni, ami egy nem túl gyakran használt szó, de mégis felidézi a szívnek azt a tulajdonságát ami hajlandó mások terheinek cipelésére; mindig kész segíteni a legjobban ahogy tőle telik, felfigyel a segítségkiáltásokra, és szükséghelyzetekre. A ‘kiáltások’ nem biztos, hogy hangosak. Lehetnek olyan mindennapiak is mint segíteni elpakolni egy rendezvény után, vagy berendezni a termet egy rendezvény előtt. Bármikor, amikor észrevesszük, hogy jól jönne némi segítség valahol, és készek vagyunk megadni, azzal karunát gyakorlunk.

A muditát gyakran úgy fordítják, mint ‘együttérző, megértő öröm. Ez mindig keveset jelentett nekem. Az együttérző, megértő és öröm szavakban lévő utalások egy különös ízű omlettet adnak. Az ‘együttérzés’ és ‘öröm’ úgy tűnik könnyen összeillik, a fájdalomra való utalás hozzáadása az, ami elrontja az ízt. Megbecsülés, öröm, örülni, örömet okozni, ezeket a szavakat idézik fel bennem a szívnek azok a tulajdonságai, amik az irigység és féltékenység ellentétei; azoknak a tulajdonságoknak az ellentétei, amik le kívánnak húzni valakit egy alacsonyabb szintre.

A muditához teljes tudatosságra van szükség. Értenünk kell a körülményeket, tudatosnak kell lennünk ahhoz, hogy lehetőséget adjunk az értékek felismerésére. Különösen ajánlott a mások jóságára, erényére, bölcsességére való tudatosság. A mudita lehetővé teszi a törekvés megjelenését arra, hogy valamit megtegyünk, vagy ahhoz hasonlóak legyünk. Luan Pha Szumédhó mondta, hogy amikor értékelni tudjuk egy teljes pompájában virágzó rózsa szépségét, akkor átérezhetjük a muditát. Azt sugallja, hogy minden szinten gyakoroljunk. Néha, amikor egy rózsára nézünk, elfoghat minket az úgynevezett ‘realizmus’, és csak annyit látunk, hogy a virág el fog hervadni; ilyenkor kicsit olyanok tudunk lenni mint Scrooge: „Badarság! – fanyar válasszal fordulva a legcsekélyebb sugallatára is annak, hogy a szépséget lehet anélkül is értékelni, hogy a birtoklására vagy megragadására törő vágy hatalmába kerítene minket.
Az egyensúly akkor biztosított, amikor az upekkha jelen van.

Upekkha: először megint a szokásos fordítás – zavartalanság. Én inkább higgadtságnak fordítom, ami a korlátok elfogadását, és a föléjük emelkedést sugallja. „Légy higgadt és derűs minden dolgok egységében” – ez a kifejezés mindig egy gyönyörű tanácsként hatott a szívemre, amikor bizonytalan, elégedetlen voltam az élet ritmusával; az univerzum korlátaival; a saját korlátaimmal, vagy más emberek korlátaival. Egy tudatos elfogadásnak kell jelen lennie, elfogadni azt a korlátozottságot ahogy a dolgok vannak; ezzel engedni a szívet, hogy annak a korlátnak a túllépésére törekedjen.

Hétköznapi szinten, ha vakon gépelésre akarom képezni magam, először el kell fogadnom, hogy jelenleg nincs meg a képességem a vakon gépelésre; és csakis akkor tehetem meg az őszinte erőfeszítést arra, hogy megtanuljam az ujjakat és a szemet arra képezni, hogy automatikusan együttműködjenek. Ha nem vagyok hajlandó elfogadni a tényt, hogy jelenleg nincs meg rá a képességem de mégis szeretnék vakon gépelni, akkor színlelhetek, de az egyetlen ember akit bolonddá teszek az valójában én magam leszek. Ezt csináljuk nagyban, amikor érett és teljes értékű emberek szeretnénk lenni, és képtelenek vagyunk elfogadni a korlátokat amikkel szembe találtjuk magunkat. Ekkor érettnek tettethetjük magunkat, mikor tulajdonképpen nem vagyunk igazán tisztában az érzelmeinkkel vagy szándékainkkal, és hagyjuk magunkat éretlen és ártó érzelmek hatása alatt cselekedni. A vakon írás esetében nem történik komoly kár; viszont abban az esetben, mikor valaki azt tetteti magának vagy másoknak, hogy ő felnőtt, az veszélyesebb mind önmagára, mind másokra nézve.

A legtöbb ember számára, és még az állatok számára is, a metta az első érzelem, ami lehetővé teszi számunkra és mások számára, hogy növekedjünk és elkezdjünk éretté válni. Ahogy az anya elfogadással fordul a gyermeke felé, ott található meg először a metta. Ha egy utódnak, különösen egy emberi gyermeknek nincs része mettában, akkor vagy hamar meghal, vagy egy nagyon bezárkózott és éretlen személlyé fog felnőni. Ez az elsődleges mozgatóerő, ami engedi a nagyon fiatalt elindulni az éretté válásban. A fiatalok azon a módon fejezik ki a mettát, ahogy kinyúlnak a hely felé, ahol találják magukat, és tanulnak róla. Kicsi gyerekek megkülönböztetés nélkül felkapnak dolgokat, és a felnőttek rémületére, a szájukba veszik. A gyereknek ebben a tettében egy nagyon nyers szintű elfogadás, és az ítélőképesség hiánya játszik szerepet, ahogy a gyerek elkezd kinyúlni az önmagán túl lévő dolgok felé.

Az együttérzés teszi lehetővé számunkra, hogy felismerjük a változásokat, a fejlődés azon állomásait, amik részei a természetes változásnak: csecsemőből gyerek, aztán fiatalember, aztán felnőtt, aztán öreg ember – és az ismerttől való elválás fájdalmát is, ami része ennek a folyamatnak – és, hogy fogékonyan viseljük a változásokat.

A mudita engedi, hogy élvezzük az életet. Annak a különös élménynek a szépségét és csodáját, hogy érzékeny, különálló élet vagyunk, valami titokzatos módon kapcsolatban ezzel az egésszel. És amikor már hagytuk az ismeretlentől való összes félelmünket lehullani, a megismerhetetlen csodáját is értékelhetjük és élvezhetjük.

Ami keresztül visz minket az életen, a bizonytalanságokon és változásokon át, az hozhat némi szabadságot az emberek számára. A szándékaink mozgatnak minket keresztül az életen; a szándékaink az a terület, ahol a legnagyobb szabadságunk van. A kihívás az, hogy ezt a szabadságot bölcsen használjuk és képezzük.

Részlet: Ácsán Vadzsíró - Érett érzelmek c. művéből