-A halál ott settenkedik mindenki bal oldalánál. – mondta Don Juan egyszer Carlos Castanedának.
-és csak vár a megfelelő alkalomra, hogy lecsaphasson.
Ma reggel mondhatnám, hogy majdnem itt volt az-az alkalom.
Persze úgy látszik még sem, mert itt ülve és ezt írva, már nincs jelentősége az egész dolognak, mint akkor és ott, abban a pár másodpercben.
Egy nyerges vontatós száguldozó teherautó képében jelent meg a lehetőség.
Kis kétsávos úton száguldozott, úgy hogy elfoglalva a mi sávunk felét, kanyarodásunk után hirtelen szembetaláltuk magunkat a szörnnyel. Csak a gyors korrigáláson múlott, hogy nem szelte ketté az autót és passzírozott bennünket a csomagtartóig a méretes vastömeg.
Vagyis ez is lehetett volna…
De így csak, (szerencsére) egy rossz álomból felébredés feeling érzése maradt bennünk csupán. A kamion és mi is, mentünk tovább a magunk dolgára, és az is lehet, hogy ő semmit sem vett észre az egész történésből.
Amilyen gyorsan megjelent, oly gyorsan tovaszállt az „élmény”.
És a következő percekben már folyt tovább minden, mint amikor egyik álom átcsúszik a másikba.
Aztán eszembe jutott Csuang Ce álma a pillangóról. Vajon mi lenne, ha ez lenne az álom, és az álmok pedig, a valóság? Hisz ott is minden olyan „valóságos”. Az elme honnan tudja megkülönböztetni, hogy ez a valóság és nem az? Vajon nem alszunk-e most is? És csak azt hisszük, hogy ez a valóság? De mi is a valóság? Mi lenne akkor, ha hirtelen meghallanánk a csendet? Amikor nem lenne semmi. Nem hallanánk semmit, csak a csendet. Talán fejvesztve szeretnénk menekülni belőle, mert megszoktuk az állandó zajt, hogy mindig van valami zaj a fejünkben. Oly kevés azon pillanat amikor el tudjuk csendesíteni a bennünk zajló zajokat. A gondolatok sokaságát.
Milyen fura. Néha az életben néhány részlet olyan, mint egy álom. Ha megkérdezzük magunkat mi is történt, csak homályosan emlékszünk dolgokra, éppen úgy, mint amikor ébredés után az álmunkra gondolunk. Tudjuk, hogy álmodtunk valamit, esetleg még képek is derengenek, de elmondani már nem tudjuk pontosan. (Persze vannak álmok, amikre viszont tökéletesen emlékezünk még napok után is.) Éppen mit tartottunk fontosnak belőle.
De az élet művészet. Az élet szép. Az élet jó. Az élet tanulságos. Úgy, ahogy van.
Minden szépségével és nehézségével. Az élet értékes. Minden egyes pillanata...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.