Szösszenetek

„Ha még igazán sohasem szemlélted a világot, ha sohasem vetted a fáradságot, hogy megismerd és megértsd, akkor az egész egy félelmetes hellyé válik számodra.

Olyan lesz, mint egy dzsungel: nem tudod, mi leselkedik rád a legközelebbi fa, bokor vagy szikla mögül - egy vadállat, egy hatalmas emberevő tigris, egy szörnyű sárkány vagy egy mérges kígyó. A Nibbána azt jelenti, elhagyod a dzsungelt. Amikor a Nibbána felé fordulunk, a lelki béke felé indulunk el. Habár a tudati körülmények talán nem teljesen békések, a tudat maga egy békés hely. Itt különbséget kell tennünk a tudat, és a tudati körülmények között. Ez utóbbi lehet: boldog, szomorú, emelkedett, depressziós, szerető vagy gyűlölő, aggódó vagy rémült, kétkedő vagy unatkozó. Ezek jönnek-mennek a tudatban, de a tudat maga, mint az űr e szobában, ugyanaz marad. Ezen üresség nem rendelkezik minőséggel, hogy feldobjon, vagy lehervasszon, ugye? Ez az, ami. Ahhoz, hogy koncentrálni tudjunk ezen ürességre itt a szobában, vissza kell vonnunk a figyelmünket a többi dologról. Ha ezen dolgokra koncentrálunk, akkor boldogok vagy szomorúak leszünk. Azt mondjuk: „Nézd azt a csodálatos Buddha szobrot!", vagy ha valami ellenszenveset látunk, akkor: „Ó, micsoda undorító dolog!". Eltölthetjük úgy is az időnket, hogy a szobában lévő embereket figyeljük, és azon morfondírozhatunk, hogy vajon melyikük szimpatikus számunkra, és melyikük nem. Véleményeket alkothatunk az emberekről, felidézve mit tettek ezelőtt, spekulálhatunk, vajon mit fognak tenni a jövőben, vagy úgy is tekinthetünk rájuk, mint a fájdalom vagy az öröm lehetséges forrásaira.

Habár visszavonjuk a figyelmünket a dolgokról, ez még nem jelenti azt, hogy mindenkit ki kéne küldeni a szobából. Ha nem koncentrálunk egyetlen körülményre sem, akkor távlatok nyílnak meg előttünk, mert a szoba üressége mindenfajta minőség nélküli. Az üresség mindnyájunkat magában foglal, minden körülmény benne keletkezik és múlik el. Befelé haladva, alkalmazni tudjuk ezt a tudatra vonatkozóan is. A tudat olyan, mint az űr: vagy mindennek van benne hely, vagy semminek sem. Nem az a lényeg, hogy telítődve van-e, vagy „üres", mert ha megismertük a tudat űrjét, akkor tudjuk, hogy ez az üresség. Hadseregek jelenhetnek meg és tűnhetnek el a tudatban; pillangók, esőfelhők, vagy éppen semmi sem. Minden dolog jön és megy anélkül, hogy elragadna minket a vak reakció, a harcos ellenállás, vagy az irányítási kényszer. Így amikor a tudatunk ürességében tartózkodunk, tovább tudunk lépni, nem menekülünk a dolgok elől, de nem is süllyedünk el a jelenlegi körülményekben, és nem teremtünk újakat sem. Így gyakoroljuk az elengedést. Elengedjük önazonosításunkat a körülményekre vonatkozóan azáltal, hogy belátjuk: ez mind nem-állandó és nem-én. Ezt értjük Vipasszaná meditáció alatt. Ténylegesen górcső alá vesszük a dolgokat, kívülállóként megfigyeljük: bármi is jön, annak mennie kell. Legyen az durva vagy finom, jó vagy rossz, bármi jöjjön vagy menjen is: ezek nem mi vagyunk. Nem vagyunk sem jók, sem rosszak, sem férfiak, sem nők, sem szépek, sem csúnyák - ezek a természet változó körülményei, ami: nem-én. Ez a megvilágosodáshoz vezető buddhista út. A Nibbána felé haladni, érdeklődve fordulni a tudat üressége felé, nem pedig megszületni, és a körülményekbe gabalyodni.”

Forrás: a-buddha-ujja