Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.
Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
de hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak,
büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
csak önmagunknak.
Éjszaka, vagy
ha álmatlan hajnal éber
forgolódás közben talál,
megrebbenve, mint gyertya fénye
kimondjuk súgva, szinte félve
mindenkinek a titkok- titkát,
mit eltemetni végleg nem lehet:
gyengék vagyunk.. és sérülékenyek…
“Egy férfi, megoldást keresve az aggodalomra, egy “aggodalomtáblázatot” rajzolt, és ezen jegyezte föl félelmeit. Megfigyelte, hogy félelmeinek 40 százaléka olyan dolgok miatt volt, melyek valószínűleg soha nem fognak bekövetkezni; 30 százalékuk múltbeli döntések okozta sajnálkozás volt, amin már nem tudott segíteni; 12 százalékuk más emberek vele kapcsolatos kritikáit tartalmazták; 10 százalékuk pedig az egészségével volt kapcsolatos. Arra a megállapításra jutott, hogy aggodalmának 8 százaléka volt csak igazán jogos! Az aggodalom legmegdöbbentőbb jellemzője a teljes tehetetlenség. Az aggódás soha nem változtat meg egyetlen dolgot sem, kivéve az aggódó személyiségét.”
"Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban! Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk! Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek! Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!"
Egy ember fuldoklott a tengerben.
Arra ment egy hajó, és azt mondták neki: “Nem kell egy kis segítség?”
Ő azt válaszolta: “Nem, köszönöm. Isten majd megment.”
Aztán arra ment egy másik hajó. Azt mondták: “Nem kell egy kis segítség?
"És azt mondta megint, “Nem, köszönöm. Isten majd megment.
”Később aztán megfulladt, és a Mennyországba került.
Azt kérdezte, “Istenem, miért nem mentettél meg?
”Isten azt felelte; “Két nagy hajót is küldtem érted, te bolond.”
Milarepa mindenütt kereste a megvilágosodást, de nem talált választ – míg egy nap látott egy öregembert, aki lassan lefelé sétált egy hegyi ösvényen, nehéz zsákot cipelve.
Milarepa azonnal megérezte, hogy ez az öregember ismeri a titkot, amelyet ő kétségbeesetten keresett éveken át.
– Öreg, kérlek, mondd meg nekem, amit tudsz: mi a megvilágosodás?
Az öregember rámosolygott egy pillanatra, lehajította a nehéz súlyt a válláról és kiegyenesedett.
– Igen, most már látom! – kiáltotta Milarepa. – Örökké hálás leszek. De hadd kérdezzek még valamit: mi van a megvilágosodás után?
Az öreg, újra elmosolyodva, ismét felvette a zsákot, a hátára vetette, megigazította terhét, és ment tovább az útján.
Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.
A szenvedély, mely a mulandó izmot
vaspántként kapcsolta testünk köré,
hogy megízlelvén őrizzük a titkot:
egy pillanatra sorsunk istené,
a szenvedély majd elmúlik. A boldog
percek, az éj, a kéj már senkié.
Heverünk torzan, mint a páros szobrok,
ha tömbjüket az idő széttöré.
De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,
megtartóbbak, mint minden karolás:
futnak arcomon, arcodon a ráncok
s majd fonalai őszülő hajaknak
tanítják, mi az összetartozás,
amelyet ketté Isten sem szakaszthat.
(Illyés Gyula)
Az év utolsó teliholdja december 21-én lesz!
Kis érdekesség a Holdról:
A Hold közelsége miatt már régóta vizsgálják; ennek fő módszere sokáig a vizuális megfigyelés volt (szabad szemmel, majd távcsővel, eleinte a Földről, majd műholdakról is). Így főleg domborzatáról gyűjtöttek mind részletesebb adatokat.
A Holdat először egy szovjet űrszonda, a Luna-1 érte el 1959-ben a Luna-program keretében, ez azonban még csak elrepült mellette. Az első ember alkotta tárgy, amely valóban eljutott a Holdra, a Luna-2 szonda volt, szintén még 1959-ben, a szonda egyszerűen becsapódott a felszínbe és megsemmisült. A Luna-3 volt az első űreszköz, amely közelképet készített a holdfelszínről, amikor elrepült mellette. Az első sikeres sima leszállás a Luna-9 szondához fűződik, amikor 1966. február 3-án szállt le sikerrel a Oceanus Procellarumon. Nem sokkal később, 1966. április 3-án a Luna-10 lett az első szonda, amely Hold körüli pályára állt.
A Holdat nemcsak űrszondákkal kutatták, hanem mindeddig ez az egyetlen olyan Földön kívüli égitest, amelyen ember is járt. Az amerikai Apollo-program keretében először az Apollo-8 repüléssel sikerült Hold körüli pályára állnia embert szállító űrhajónak (1968. december 24.) Majd az Apollo-11 űrhajósai, Neil Armstrong parancsnok és Buzz Aldrin holdkomp-pilóta lettek az első emberek, akik holdkompjukkal sikeres leszállást hajtottak végre (1969. július 20.) és küldetésük csúcspontjaként kiléphettek a holdfelszínre a Mare Tranquilitatison. A Szovjetuniónak is megvolt a maga hold programja, ám amikor nyilvánvalóvá vált elmaradásuk az amerikaiaktól, felhagytak a költséges versennyel. Eközben az Egyesült Államokban szintén pénzügyi okokból törölték az Apollo-program utolsó három repülését, így máig mindössze 12 amerikai űrhajósnak sikerült járnia a Hold felszínén.
„Megértettem, hogy a Nagy Út nem rejtélyes. Nincs benne semmi titok, nem nehéz, nem homályos, nem bonyolult. Mindössze ennyi: az Úton járni. Az Úton járni pedig annyi, mint tisztának lenni, jót akarónak, nem elfogultnak, nem szenvedélyesnek, hanem egyszerűnek, nyugodtnak, békésnek, értelmesnek. Ez a legkönnyebb, mert ez az Ég és Föld örök törvényeivel egybehangzik.”
-Hamvas Béla-
"A sorsteremtő gondolatcsírák a mélyből indulnak. De hogy melyik győz végül is a sok közül? Füst Milán azt mondja: a legerősebb szenvedély dönti el. Ez igaz. A gond ott van, hogy ezt a „legerősebb szenvedélyt” nemigen ismerjük magunkban. Utólag derül ki, mi volt az, amikor már életté, sorssá vált. Amikor már létrejött a varázslat. Ezért érdemes először nem a lelkünket, hanem az életünket vizsgálni. Itt ugyanis már szemmel látható, hogy mit „varázsoltunk” magunknak. Nézd meg, hogyan élsz, kivel élsz, mi történik veled, milyen mesévé szövődött az életed, s milyen szereplőkkel - s ebből visszakövetkeztethetsz a „Varázslódra.”
Ne mondj le semmiről.
Minden lemondás egy kis halál.
Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,
Isten művét rongálja bármi rontás,
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.
„Tégy, amit akarsz. De mindig tudni fogod, mitől féltél. Félni annyi, mint meghalni. Annyi, mint mulasztani. Annyi, mint soha. Soha többé. Értsd meg, soha, soha többé. Életed parancsa nem az, hogy kell. Mert nem kell semmi. Nincs kényszer. De tudd meg, hogy ezt itt soha nem tudod megtenni többet. Amit nem teszel meg itt, ma, most, azt nem fogod tudni soha. Amit félsz megtenni, most, azt elvesztetted örökre.”
Az út, mely szóba-fogható, nem az öröktől-való; a szó, mely rája-mondható, nem az örök szó. Ha neve nincs: ég s föld alapja; ha neve van: minden dolgok anyja. Ezért: aki vágytalan, a nagy titkot megfejtheti; de ha vágya van, csak a dolgokat szemlélheti. E kettő mögött közös a forrás, csupán nevük más. Közösségük: csoda, s egyik csodától a másik felé tárul a nagy titok kapuja.
-Tao Te King-
Yang Zi mester szomszédjának elkóborolt a báránya, kiküldte hát összes emberét
a bárány keresésére, és megkérte Yang Zi szolgáját, tartson ő is velük.
– Micsoda! – rikácsolt Yang Zi. – Ennyi emberre van szükséged, hogy megkeress
egy bárányt?
– De hisz annyi ösvény van itt, ki tudja, merre ment – magyarázkodott a szomszéd.
Amikor a szolga visszatért, Yang Zi megkérdezte:
– No, megtaláltátok a bárányt?
A szolga azt felelte, nem. Akkor Yang Zi megkérdezte, hogyhogy nem tudták
megtalálni.
– Túl sok az ösvény – felelte a szolga. – Egyik ösvény beletorkollik a másikba,
nem tudtuk eldönteni, melyiket válasszuk, így aztán visszafordultunk.
Yang Zi gondolkodóba esett hosszú ideig nem szólt semmit, egész nap el se mosolyodott.
Tanítványait meglepte a viselkedése.
– Egyetlen bárány nem a világ – vigasztalták mesterüket –, meg aztán nem is a tiéd
volt. Miért lettél hát ilyen szótlan és komor?
Yang Zi nem válaszolt, és tanítványai tanácstalanok voltak. Egyikük, Mengsheng
Yang megpróbálta kifejteni, mi játszódhat le a mesterben.
– Ha túl sok az ösvény – mondaná a mester –, az ember nem találja meg az elkóborolt
bárányt. Ha egy tanítványnak túl szerteágazó az érdeklődése, elaprózza az idejét.
Minden tudás ugyanazon forrásból ered, de a tudáshoz sokféle módon lehet eljutni.
Ha tévútra lépsz, csak úgy kerülhetsz a helyes ösvényre, ha visszatérsz a kiindulóponthoz,
az igazság forrásához. Mivel Yang Zi tanítványa vagy, tőle akarod megszerezni
a tudást, add neki át magad teljes mértékben, különben soha nem fogod megérteni
a mestert.
„Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!”
"Akármilyen utat is választasz magadnak, mindig lesznek, akik azt fogják mondani, tévedsz. Mindig lesznek olyan nehézségek, hogy azt fogod hinni, talán csakugyan a kritikusoknak van igazuk. Az út kiválasztása és követése a végsőkig mindig nagy bátorságot kíván.”
„Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között. Miért csillag a barát? És miért barát a csillag? Mert olyan távol van, és mégis bennem él? (...) Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit? Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég? Nem lehet rá válaszolni. Nem is kell.”
“Az emberek nagyon fontosnak tartják a tulajdonukat. Csak a legjobb olajat töltik a kocsijukba, gyönyörű bútorokat vásárolnak, miközben a legolcsóbb, legrosszabb minőségű ételt eszik. Mert a mai ember néha többre becsüli a tárgyait, mint a tulajdon testét vagy az életét. Puszta mechanikai szempontból az emberi test, mint tudjuk, bámulatos, nincs hozzá fogható a készáruk világában. Már az ésszerűség kedvéért is jobban kellene törődnünk vele, mint a többi anyagi dologgal.”
„Meg kellene próbálni úgy élni, hogy ne hagyjuk megzavarni derűnket, lelki egyensúlyunkat. Akár most okoz fájdalmat valami, akár a múltban szenvedtünk valamiért, egyik sem ok arra, hogy boldogtalanok legyünk.”
Kolostorában egy reggel fellármázta Lin-csi apátot egy ifjú szerzetes.
- Apát! Apát ! Megvilágosodtam ! Ma hajnalban Buddhává váltam!
-Mit beszélsz szerzetes?! - dörzsölgette a szemét Lin-csi.
- Buddha vagyok apát! Buddha!
- Na ne mond! Honnan veszed?
- Átlátom a valóság titkát, ismerem az okokat és a törvényt! Megszabadultam a vágyak indulatától, a létezés indulatától, a tudatlanság indulatától. Legyőztem a születést, legyőztem a halált. Többé nem kell erre a világra kerülnöm. Buddha vagyok tehát - állította magáról nagy komolyan a szerzetes, majd titokzatoskodva megkérdezte. - Mondd, mit kell most tennem apát?
- Reggeliztél már? - emelte rá álmosan a tekintetét Lin-csi.
- Nem reggeliztem.
- Nos, akkor menj és reggelizz meg, mert nagy munka vár rád!
- Megyek apát!
- Ha megreggeliztél, húzódj vissza a celládba, és ne is lássalak csak vacsoránál. Ezentúl mindig csak reggelizzél és vacsorázzál, közben pedig láss hozzá a szútrák és a sásztrák olvasásához. Kezdd el ma már! Vedd először a Hármas Kosár középső könyvének 5000 szútráját, ezek között is olvasd legfigyelmesebben a Tökéletes Bölcsesség szútráját. Fontos lesz még az Igaz Törvény Lótusza, valamint a Nirvána szútra, a Gyémánt szútra, a Szív szútra. Ugyancsak lényegesek a Végtelen Sugárzás Kristálytiszta Országáról szóló szútrák, az átváltozás szútrái, a fegyelem szútrái és a bűnvallomás szútrái. Nem kevésbé alapvető az Aranyos Szőrű Oroszlánon Ülő Mandzsusri Bóddhiszattva Kristálytiszta Országáról szóló szútra, valamint az Aranyfény szútra és a jóga szútrák. Mindezek után tanulmányozd még a harmadik pátriárka alapvetéseit és szútramagyarázatait, A Tizenkét Kapu Könyvét, a Száz Írás Könyvét meg az Arany Oroszlán Könyvét. Nos ezek a legsürgősebb olvasmányok. Öt esztendőt adok a tanulmányozásukra. A továbbiakat majd megbeszéljük azután. Egy Buddha legyen művelt! Ez nálam szabály. "Vess el minden írást, de előbb olvass el minden írást!" - mondták a régiek. Hát adj magadra te is! Tartsd be a szabályt! Nehogy csak dísznek legyen az a Buddhaság! - szólt Lin- csi apát , azután visszafeküdt az ágyába. Mielőtt elaludt, még töprengett, vajon mitől teremnek újabban a Buddhák ilyen szaporán. Akár a gombák!"
“Az élet nehéz. Nagy igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike. Mégpedig azért, mert ha valóban beláttuk, akkor már felül is emelkedtünk rajta. Amikor valóban értjük – fölfogjuk és elfogadjuk -, hogy az élet nehéz, megszűnik nehéznek lenni. Mert amint elfogadjuk, az a tény, hogy nehéz, nem számít többé. Az élet nehéz voltának igazságát a legtöbb ember nem látja át teljes mértékben. Többé-kevésbé állandó jelleggel sopánkodnak az emberek, halkan vagy fennhangon panaszolják föl terheiket és gondjaikat, mintha kirínának az élet egyébként könnyű hátteréből, vagy abból az életből, amely ha nem könnyű is, mindenesetre méltányos volna, ha az lenne. Halkan vagy fennhangon hirdetik hitüket, mely szerint nehézségeik egy megkülönböztetett nyavalya, amely csak őket sújtja vagy családjukat, törzsüket, osztályukat, fajtájukat vagy akár fajukat, de senki mást.”
"Az élet olyan mint egy könyv,
Nem lehet megítélni a borítójáról,
De bánjunk minden egyes lapjával úgy,
Mint egy ember életének egy napjával,
És jussunk túl a fedélen a könyv belsejébe,
Ahol a tudás és a felismerés található.
És ahogyan minden könyvnek van egy utolsó oldala,
Nekünk is lesz egy utolsó napunk,
A könyveket tartalmuk szerint kell ítélnünk,
Nem lapjainak száma alapján."
