„Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán,
a tenger óriás hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceán
mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen,
és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett.”
(Szent Ágoston)
Jó-rossz, jó-kicsit rossz, jó- rosszabb, kicsit jó-nagyon rossz, jobb-rosszabb, jobb- még rosszabb, közepesen jó-kicsit rossz, közepesen jó-közepesen rossz, közepesen…
Örök körforgás a lét forgatagában. Mintha nem lenne belőle kiszállás.
Itt van minden tudás az ember számára ami ezt megszüntetheti, de valahogy mégis képtelen rá…
Törekvések, próbálkozások, lehetőségek, életek…
"A háborúk és természeti katasztrófák nem csupán az emberiséget pusztítják, hanem a tökéletesen ártatlan kívülállókat is, a másfajta élőlényeket, akik megosztják velünk ezt a bolygót."
„Ha az egyéni jelleg semmivé lesz, akkor a benne felragyogó teremtő öröm eltűnik, még ha az anyag nem is tűnhet el, még ha egyetlen atom sem vész el.
S ha eltűnik, az egész világ számára veszteséget jelent.
Az egyéniség különösen becses, mivel nem általános.”
-Tagore-
„A lelki gyógyulást kereső embertől azt kérdezi a Mester:
- Valóban meg akarsz gyógyulni?
- Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna.
- Persze. A legtöbb ember ezt teszi. Ugyan miért?
Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.
Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni,
ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlődést,
de csak akkor, ha az nem jár változással.”
„Sem a böjt, sem a meditáció, sem az elvonulás, sem a földön alvás, sem a görnyedt kuporgás, sem a meztelenség, sem az ápolatlan haj, sem a mosdatlanság nem tisztíthatja meg azt, akit kétségek és vágyak gyötörnek.”
„Amikor az ember tanulni kezd, még nem lát tisztán, célja hibás, szándéka homályos. Jutalmakat remél, melyeket soha meg nem kap, mert a tanulás nehézségeiről semmit sem tud. Lassan tanulni kezdi a dolgokat – először apránként, aztán nagy tömbökben. Aztán a gondolatai hamarosan összezavarodnak. Amit tanul, az soha nem egyezik azzal, amit lát vagy elképzel, ezért félni kezd. A tanulás soha nem olyan, mint amire az ember számít. Minden lépés új feladat, és a félelem, amit az ember megtapasztal, könyörtelenül és makacsul halmozódik. Az élete csatamezővé válik. És így szembetalálja magát első természetes ellenségével: a félelemmel! Borzalmas ellenség – csalóka és nehezen legyőzhető. Az út minden kanyarulatánál elrejtőzik és lesben áll. És ha az ember a jelenlététől megretten és megfutamodik, az ellenség véget vet a tudás keresésének.És mit tehet azért, hogy félelmét legyőzze? A válasz nagyon egyszerű. Nem szabad megfutamodnia. Félelmével dacolnia kell, és a tanulásban újabb és újabb lépéseket kell tennie. Annak ellenére, hogy teljes rettegésben él, nem szabad megállnia. Ez az szabály! És eljön a pillanat, amikor az első ellenség meghátrál. Az ember bízni kezd saját magában. Szándéka megerősödik. A tanulás már nem olyan ijesztő feladat. Amikor ez az örömteli pillanat elérkezik, az ember bizton kijelentheti, hogy első természetes ellenségét legyőzte.
Ha az ember a félelmét egyszer már legyőzte, akkor élete hátralevő részében megszabadul tőle, mert a félelem helyett tisztánlátásra tesz szert – a szellem világosságára, mely a félelmet eltörli. Ettől kezdve az ember ismeri a vágyait, s tudja azt is, hogyan csillapítsa ezeket a vágyakat.”
(Részlet: Carlos Castaneda : A tudás embere)
„A nevelés összességében a legjobbat hozza ki a gyermekből és az emberből,
legyen szó akár a testről, akár az intelligenciáról vagy a szellemről.
(…) A zene a ritmus és a mérték szinonimája. Hatása azonnali, azon nyomban enyhülést hoz.
A hangképző szerveket éppúgy fejleszteni kell, mint a kézügyességet.
(…) A szem, a fül és a nyelv megelőzi a kezet.
Az olvasás megelőzi az írást, míg rajzolni hamarabb kell elkezdeni, mint az ábécé betűit formázni.
Ha betartjuk az előrehaladásnak ezt a rendjét, a gyermek értelme jóval könnyebben fog fejlődni, mintha már kezdetben az ábécé tanításával bénítanánk meg.”
-Gandhi-
„Az önzés süketté és némává tesz bennünket.
A szeretet megnyitja szemünket és szívünket,
s képessé tesz arra, hogy – számtalan, nemritkán
távoli és ismeretlen testvérünk ezernyi jócselekedetével egyetemben olyan eredeti és pótolhatatlan módon járuljunk hozzá a világhoz,
amely a szeretet apró mozaikköveként az egész történelem képét megváltoztathatja.”
„A nagy szavak nem érnek semmit,
elszállnak, mint az őszi szél
de a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
elkíséri az embert, amíg él.
"Aki meg nem valósított eszmék káprázatában él, a maga számára
botrányosan hazug, más számára botrányosan nevetséges. Ez az emberi létezésben a dupla skandalum, ha valaki száját járatja és papol és tanít és oktat és dorgál és büntet és a nagy igéket hirdeti és semmit nem teljesít. És ez a skandalum az első ok, amiért a Föld nem Egyház, hanem kórház és fegyház és őrültekháza."
-Hamvas Béla-
A csillagászati ősz szeptember 23-ától december 22-éig tart.
Szeptember 23: A napsugarak ismét az Egyenlítőn delelnek 90 fokos szögben. A nappalok és az éjszakák hossza az egész Földön egyforma. Ez az őszi napiegyenlőség időpontja. Utána a nappalok tovább rövidülnek az északi félgömbön. Vége az Északi-sarkon tartó állandó nappalnak, jön a féléves éjszaka és a Déli-sarkon következik a féléves nappal.
Ebben az időszakban a nappalok rövidülnek és az időjárás fokozatosan fordul egyre hidegebbre, szelesebbre és csapadékosabbra. A lombhullató növények levelei elsárgulnak, elvörösödnek, átmenetileg gyönyörű színpompába borítva a természetet, mielőtt elszáradnának és lehullanának a fákról. Néhány későn érő növény még meghozza gyümölcseit.
"Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló.
És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze."
-Wass Albert-
„Létezik azonban valódi szeretet,
amelynek épp úgy, mint az együttérzésnek,
az a jellemzője, hogy a másik ember külseje
vagy viselkedése nem befolyásolja.”
-Dalai Láma-
"Isten ébersége nem érzéki és nem lelki
és nem szellemi, hanem ez: a szeretet.
Lao-ce mondja: „Akit az ég meg akar óvni,
azt szeretettel őrizteti.”
Isten a világot szeretettel óvja és szeretettel őrzi.
Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka
az emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége:
a szeretet."
„Mint az égen szertefoszló bárányfelhő,
mely sehová sem lett, és sehol sem maradt,
úgy foszlik szét minden gondolat, mihelyt
önmagát megpillantva a tudatosság
hullámzása megszakad.”
Isten mindenkiben jelen van.
Minden szívben ott lakozik.
Ezért, ne korlátozzátok Istent templomba,
mecsetbe vagy egyházba.
Ahol az ember jelen van, ott Isten is!
Amíg nem ismeritek fel ezt, addig mások bírálatába merültök.
Ahhoz, hogy túljussatok ezen a szokáson, kérdezzétek meg magatoktól,
"Ki az akit imádok? Ki az akit bírálok?"
Isten jelen van mindenkiben.
Ezért, amikor bíráltok valaki mást, végül is magatokat bíráljátok.
Ha szerettek másokat, szeretitek magatokat.
Bárkit is bíráltok, az eljut Istenhez.
Bárkit is tiszteltek, az eljut Istenhez.
-Baba-
Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára.
Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni.
Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély.
A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni.
Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad.
És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.
-Hamvas Béla-
"Ha a világűr közepét próbálnád megkeresni, rájönnél:
sem közepe, sem vége nincsen, épp ugyanígy:
ha a tudat önmagára irányulva önnön lényegét kutatja,
megáll ott a gondolkozás, saját arcát a tudat ekkor pillantja meg!"
Őszentsége a Dalai Láma szept. 18-19. előadásait lehet ezen az oldalon nyomon követni.
Nagyon sokan szerettek volna ott lenni, de sajnos már hónapokkal ezelőtt nem kaptak jegyet.
Azt gondolom, ha ez az oldal tényleg azt tudja nyújtani, amit ígér, akkor érdemes ellátogatni, és ezen a módon részt venni Őszentsége előadásain.
Az oldal elérhetősége: hu.esoguru.com
Amikor valaki beteg lesz, és közlik vele azt a tényt, hogy betegsége gyógyíthatatlan, megfigyelések alapján a páciensekben elindul egy folyamat, egy olyan szakasz, amin minden esetben keresztülmennek, a halálos betegség diagnosztizálásától a halál tényének elfogadásáig.
A halál és haldoklás fázisai:
Az első fázis, amikor a beteg megtudja, hogy gyógyíthatatlan betegsége van.
Ekkor felmerül benne az elutasítás.
Ez a hárítás időszaka, hiszen még nem készült fel arra, hogy szembe nézzen a betegségével. Nem fogadja el a gyógyíthatatlanság diagnózisát, tagadja, ám idővel a sokkos állapot után - képes valamilyen szinten szembesülni vele.
A második fázis a düh szakasza. Amikor szembesül azzal, hogy az állapota súlyos, rendszerint megváltozik a viselkedése: dühössé, vádaskodóvá válik.
Felteszik a logikus kérdést: „miért pont én?”. Nehéz ezt az állapotot elfogadni és feldolgozni mindazoknak, akik a beteg környezetében vannak, de ha megpróbálják beleélni magukat az ő helyébe, könnyebb lesz megtalálni a megfelelő hangot.
A harmadik fázis az alkudozás szakasza. Most már úgy hiszi, hogy bizonyára oka van annak, hogy éppen neki kell meghalnia. A beteg felajánlásokat tesz, alkudozni kezd. Szeretne még néhány fájdalommentes napot, az élete meghosszabbítását.
Időt akar így nyerni egy kijelölt dátumig vagy eseményig. Ez az alkudozás leggyakrabban - bár sokszor titokban - Istennel történik.
A negyedik fázis a depresszió szakasza. Amikor a beteg szembesül azzal, hogy nincs tovább, nem lát több lehetőséget maga előtt, nem maradt remény a gyógyulására - végtelen szomorúságot érez. Szomorúsága a befelé fordulástól a súlyos depresszióig fokozódhat. Két fajta depresszió kialakulását figyelték meg a betegeknél, az egyik, ami a múltban történt veszteségek következménye, míg a másik a küszöbön álló halál veszteségeinek jelzője.
Az ötödik fázis a belenyugvás szakasza. A beteg egyre többet gondol közeledő halálára. Nem érdeklik a hétköznapi élet eseményei, lekötik a saját érzései. Legfőképpen nyugalomra vágyik.
A szeretetnek nincs oka. Van. Támad.
És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan.
Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz.
Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen.
A szerénység növeli az önbizalmát.
Akinek van önbizalma, nyugodt.
Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket,
felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe.
Tehát mind könnyebb szeretnie; megengedi magának
a mindent-megbocsátás őrült luxusát.
Az Áldott látta, hogy mivel a Tiszteletreméltó Bhaddiját a törpét a Tiszteletreméltó Száriputta változatos megközelítéssel, Dhamma beszéddel tanította, ösztökélte, ébresztette és bátorította, a tudata a ragaszkodás tartás híján megszabadult a szennyeződésektől.
„Fenn, lenn, mindenhol megszabadult már,
nem összpontosított arra „Ez én vagyok.”
Ekképp szabad már, átkelt az áron,
mint a további nem testesülés kedvéért
korábban nem tett meg.”
