Szösszenetek

a kellemes ének a ringató basszussal igazán jó párosítás… laza zene, csak úgy

Pontosan mi az, ami megsebez benneteket?

Nyissátok meg a szíveteket, és beszéljetek!

Nyissátok ki a szemeteket, és lássatok!

Attól a pillanattól fogva, hogy tágra nyitott szemmel

Nézelődtök, mindenhol különbségeket és végtelen

változatosságot találtok.

-Szvámi Vivékánanda-

Ha valaki nem ismeri még a feléje áradó szeretet érzését, az nagyon nagy baj.

Amikor viszont megtapasztalja, hogy mit jelent a feltétlen szeretet

(akár az egyszerű elfogadás, vagy együttérzés), amikor érzi, milyen nagyszerű dolog valaki más szeretetének, ragaszkodásának céljaként létezni, akkor az egészen biztosan nagy hatással lesz rá. Nagyon meg fogja becsülni ezt az érzést.

Van bennünk egy mag, amelyet a felé irányuló szeretet csírázásnak, fejlődésnek indít, s aztán megérlel.

-Dalai Láma-

Könnyed dallamok…

Kellemes hangzás…

Dinamika…

Vidámság…

Csak egy zene…

„Ha még igazán sohasem szemlélted a világot, ha sohasem vetted a fáradságot, hogy megismerd és megértsd, akkor az egész egy félelmetes hellyé válik számodra.

Olyan lesz, mint egy dzsungel: nem tudod, mi leselkedik rád a legközelebbi fa, bokor vagy szikla mögül - egy vadállat, egy hatalmas emberevő tigris, egy szörnyű sárkány vagy egy mérges kígyó. A Nibbána azt jelenti, elhagyod a dzsungelt. Amikor a Nibbána felé fordulunk, a lelki béke felé indulunk el. Habár a tudati körülmények talán nem teljesen békések, a tudat maga egy békés hely. Itt különbséget kell tennünk a tudat, és a tudati körülmények között. Ez utóbbi lehet: boldog, szomorú, emelkedett, depressziós, szerető vagy gyűlölő, aggódó vagy rémült, kétkedő vagy unatkozó. Ezek jönnek-mennek a tudatban, de a tudat maga, mint az űr e szobában, ugyanaz marad. Ezen üresség nem rendelkezik minőséggel, hogy feldobjon, vagy lehervasszon, ugye? Ez az, ami. Ahhoz, hogy koncentrálni tudjunk ezen ürességre itt a szobában, vissza kell vonnunk a figyelmünket a többi dologról. Ha ezen dolgokra koncentrálunk, akkor boldogok vagy szomorúak leszünk. Azt mondjuk: „Nézd azt a csodálatos Buddha szobrot!", vagy ha valami ellenszenveset látunk, akkor: „Ó, micsoda undorító dolog!". Eltölthetjük úgy is az időnket, hogy a szobában lévő embereket figyeljük, és azon morfondírozhatunk, hogy vajon melyikük szimpatikus számunkra, és melyikük nem. Véleményeket alkothatunk az emberekről, felidézve mit tettek ezelőtt, spekulálhatunk, vajon mit fognak tenni a jövőben, vagy úgy is tekinthetünk rájuk, mint a fájdalom vagy az öröm lehetséges forrásaira.

Habár visszavonjuk a figyelmünket a dolgokról, ez még nem jelenti azt, hogy mindenkit ki kéne küldeni a szobából. Ha nem koncentrálunk egyetlen körülményre sem, akkor távlatok nyílnak meg előttünk, mert a szoba üressége mindenfajta minőség nélküli. Az üresség mindnyájunkat magában foglal, minden körülmény benne keletkezik és múlik el. Befelé haladva, alkalmazni tudjuk ezt a tudatra vonatkozóan is. A tudat olyan, mint az űr: vagy mindennek van benne hely, vagy semminek sem. Nem az a lényeg, hogy telítődve van-e, vagy „üres", mert ha megismertük a tudat űrjét, akkor tudjuk, hogy ez az üresség. Hadseregek jelenhetnek meg és tűnhetnek el a tudatban; pillangók, esőfelhők, vagy éppen semmi sem. Minden dolog jön és megy anélkül, hogy elragadna minket a vak reakció, a harcos ellenállás, vagy az irányítási kényszer. Így amikor a tudatunk ürességében tartózkodunk, tovább tudunk lépni, nem menekülünk a dolgok elől, de nem is süllyedünk el a jelenlegi körülményekben, és nem teremtünk újakat sem. Így gyakoroljuk az elengedést. Elengedjük önazonosításunkat a körülményekre vonatkozóan azáltal, hogy belátjuk: ez mind nem-állandó és nem-én. Ezt értjük Vipasszaná meditáció alatt. Ténylegesen górcső alá vesszük a dolgokat, kívülállóként megfigyeljük: bármi is jön, annak mennie kell. Legyen az durva vagy finom, jó vagy rossz, bármi jöjjön vagy menjen is: ezek nem mi vagyunk. Nem vagyunk sem jók, sem rosszak, sem férfiak, sem nők, sem szépek, sem csúnyák - ezek a természet változó körülményei, ami: nem-én. Ez a megvilágosodáshoz vezető buddhista út. A Nibbána felé haladni, érdeklődve fordulni a tudat üressége felé, nem pedig megszületni, és a körülményekbe gabalyodni.”

Forrás: a-buddha-ujja

Nem tudjuk, hogy a mag külső megjelenése ellentétben áll-e valódi természetével.

Ha kémiai analízisnek vetjük alá, talán szenet találunk benne, fehérjéket és sok egyebet, de ily módon soha nem leljük meg benne a fa ideáját.

-Tagore-

Lin-csi kolostorában egy reggel így szólt az apáthoz ifjú tanítványa, Jen-csao szerzetes;

- Mester! Éppen kerek egy évet töltöttem kolostorodban. Részt vettem foglalkozásokon, szorgalmasan dolgoztam, számos alkalommal vonultam vissza meditációra. Lelkem nyugalmát mégsem lelem. Most tehát elmegyek!

- Járj szerencsével, Jen-csao! - válaszolta hűvösen Lin-csi, s otthagyta a szerzetest.

Jen-csao megsértődött.

- Várj, Mester! Meg se kérded, hová megyek?

- Mindegy neked, hogy merre mész, Jen-csao! Lelked békéjét úgysem leled.

- Azt mondtad egy éve, hogy itt nálad meglelem. Egész éven át nem kíméltem magam, minden percem ezért áldoztam. Ennyi erőfeszítés nem lehet hiábavaló!

Rossz mesterem voltál, Lin-csi - panaszolta az ifjú, majd végtelen szomorúsággal hozzátette.

- Lelkem békéje távolabb van tőlem, mint valaha. Félek, ezután már valóban sehol nem lelem.

- Egyszer, még ifjú szerzetesként, lent délen, a hegyek között többször is találkoztam egy öreg paraszttal- fogott példázatba a Mester, hogy megvigasztalja a tanítványát.

- Ez az öreg paraszt mindig ugyanazon az úton járt meglátogatni a gyerekeit a hegy túlsó oldalán. És akárhányszor találkoztam vele, mindig egy marék földet vitt a zsebkendőjében. Egyszer aztán megkérdeztem tőle, hová viszi a földet.
- A családunk egyik fele a hegy túlsó oldalán él, a másik fele meg ideát. Nehéz átmásznunk a meredélyen, amikor meglátogatjuk egymást. Ezért odébb hordjuk innen ezt a hegyet.

- Azt mondtam neki: Öreg, ez a hegy nagyon nagy. Nem tudjátok elhordani. Hogy képzelitek?

- Minden úton mindegyikünk elvisz a hegyből egy marékkal. Az itteniek is meg az ottaniak is, és majd az unokáink is. A hegy egyre kisebb lesz, mi pedig egyre közelebb kerülünk egymáshoz - felelte az öreg.

- Jen-csao - emelte fel a tekintetét az ifjúra a Mester.

- Te is így kerülhetsz közelebb a lelked békéjéhez. Csakis így.

Ne legyen a munkádban erőfeszítés. Ne siess! Ne kapkodj! S meglásd, elhordjuk a hegyet, észre sem veszed - szólt a tanítványához Lin-csi apát egy reggel, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

„A születés egyúttal öregséget, betegséget és halált is jelent, de mindez a testet érinti, nem téged. A test, amit a magadénak hiszel, valójában nem a tiéd. Nem számít, hogy mennyire sajátságos a megjelenésed, hogy egészséges vagy-e, vagy beteges, szép, vagy csúnya, fekete, vagy fehér, ez mind nem-én. Ezt értjük az anattá fogalma alatt. Az emberi test a természethez tartozik, a természet törvényei irányítják, megszületik, növekszik, megöregszik és meghal. Racionálisan közelítve mindez könnyen megérthetõ, ám érzelmileg igen erõs a kötõdésünk a testhez.

   A meditáció alkalmával elkezdjük meglátni eme kötõdést. Én nem azt mondom, hogy úgy kellene mindehhez hozzáállni, hogy: „Az a baj velem, hogy kötõdöm a testemhez, pedig nem kéne. Ez rossz, nem? Ha bölcs lennék, nem ragaszkodnék hozzá.

   "Ez a gondolatkör egy újabb ideából indul ki. Olyan ez, mintha egy fát a tetejérõl akarnék megmászni, ekképp okoskodva: „Nekem a fa tetején kéne lennem, nem pedig itt lent." De bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy a tetején vagyunk, el kell fogadnunk, hogy nem. Hogy elkezdhessük, a fa törzsénél kell lennünk, ahol a gyökerek tekeregnek, meg kell, hogy vizsgáljuk a legdurvább és legközönségesebb részeket, mielõtt elkezdenénk azonosítani bármit is a fa tetején.

   Ez a bölcs szemlélõdés módszere. Nem arról van szó, hogy azért tisztítjuk meg az elmét, hogy aztán a tisztasághoz ragaszkodjunk. Nem arról van szó, hogy megpróbáljuk csiszolgatni a tudatosságot, azért, hogy amikor csak kedvünk szottyan magas elmélyültségi állapotokat idézhessünk elõ, mert még az érzékekre vonatkozó tudatosság legkifinomultabb állapotai is nem-kielégítõek, rengeteg más dolog függvényében létezhetnek csak. A Nibbána semmilyen körülménytõl nem függ. Bármely minõségi körülmény, legyen az csúnya, rossz, szép, megtisztult, stb. keletkezik és elmúlik, de nem keresztezi a Nibbánát, a tudat békéjét.”

„A boldogtalanság az, ha nem kapjuk meg azt, amit akarunk: hűvös, esős az idő, de mi napsütésre vágyunk, ha az emberek olyan dolgokat tesznek, amit mi épp nem helyeslünk, ha olyan ételt kapunk, ami épp nem ízlik stb. Az élet unalmassá és fárasztóvá válik, ha boldogtalanok vagyunk. Tehát a boldogság és a boldogtalanság nagyon függ attól, hogy megkapjuk-e azt, amit akarunk, vagy éppen olyan dolgot kapunk, amit nem akarunk. De a legtöbb ember életének a boldogság a célja. Azon vágy, hogy megkapjuk azt, amit akarunk - amiről úgy gondoljuk, megérdemeljük -, az életünk céljává vált. De a boldogság, végső soron, mindig a boldogtalansághoz vezet, mert nem-állandó. Mennyi ideig tudsz tényleg boldognak maradni? Úgy próbálni irányítani a körülményeket, hogy mindig megkapjuk, amit akarunk, hogy mindig azt halljuk, amit hallani akarunk, hogy mindig azt lássuk, amit látni akarunk, hogy soha ne kelljen megtapasztalnunk a boldogtalanságot vagy a kétségbeesést: egy reménytelen kísérlet. Ez lehetetlen, nem igaz? A boldogság nem-kielégítő, tehát szenvedés (dukkha). Ez nem egy olyan valami, amitől függünk, vagy ami az élet értelmét képezi.

A boldogság mindig kiábrándító lesz, mert túl rövid ideig tart, és mindig boldogtalanság követi. Mindig oly sok egyéb dologtól függ. Boldogok vagyunk egészségesen, de az emberi testünk gyors változások céltáblája is egyben, és nagyon gyorsan elveszíthetjük azt a bizonyos egyészséget. Így szörnyen boldogtalanok vagyunk, ha megbetegszünk, ha elveszítjük az energia és életerő kellemes érzését. Ezért a buddhisták számára nem a boldogság a cél, mert felismerjük, hogy ez nem-kielégítő. A cél távol esik az érzéki világtól. Ez nem az érzéki világ elutasítása, hanem annak egy olyan módon való megértése, hogy többé ne végcélként tekintsünk rá. Hogy többé ne várjuk el tőle, hogy kielégítsen. Hogy többé ne tekintsük másnak az érzéki tudatosságot, mint egy olyan létező körülménynek, amit ügyesen használhatunk, időhöz és térhez viszonyítva. Hogy többé ne ragaszkodjunk hozzá, és ne váruk el, hogy az érzékszerveinkkel felfogott ingerek mindig kellemesek legyenek, és ne essünk kétségbe, vagy ne szomorodjunk el, ha mindez kellemetlen számunkra. A Nibbána nem valaminek a hiánya, nem egy transzszerű állapot, ahol teljesen ki vagy radírozva. Ez nem a semmit jelenti, és nem jelent megsemmisülést sem: inkább egy űrhöz hasonlatos. A tudatod ürességéhez vezet téged, ahol többé nem ragaszkodsz, és ahol többé már nem vezetnek félre a jelenségek megjelenési formái. Többé már semmire sincs szükséged az érzéki világból. Most már csak szemléled azt, amint keletkezik és elmúlik.”

Forrás: a-buddha-ujja

Te választod az örömöt.
Te választod a szeretetet.
Nyúlj ki befelé, és keresd meg magadban,
hol lakik az öröm.
Látogasd meg belül a szeretet lakhelyét.
Hozd elő mindkettőt.
Engedd, hogy átérezhesd őket
ITT és MOST.

-Zen bölcsesség-

Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben, vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.

 –Márai Sándor-

„Don Juan azt mondta, létezésünk lényege az érzékelés, és létezésünk csodája a tudatosság.

Számára  az érzékelés és a tudatosság szétválaszthatatlan funkcionális egység volt, melynek két területét lehet megkülönböztetni.

Az első a tonálra irányuló figyelem; ami úgymond az átlagember képessége, hogy érzékelje, és tudatosítsa magában a hétköznapi élet világát.

Don Juan a figyelemnek ezt a formáját, az erő első körének nevezte. Úgy írta le, mint azt a megdöbbentő és mégis természetesnek vett képességet, amellyel rendszert alkotunk a mindennapi életünk érzékleteiből.

A második terület a naguálra irányuló figyelem; azaz a varázslóknak az a képessége, hogy a nem mindennapi világra irányítsák a tudatosságukat. A figyelemnek ezt a területét az erő második köreként is emlegette; ez az a rendkívüli képesség mely mindannyiunkban megvan, ám csak a varázslók használják, hogy rendszert alkossanak a nem hétköznapi világ észleleteiből.”  

Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát. Ami igazán jó, ami igazán nagy - ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall.

A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek. Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát. Az önismeret az ember fokmérője.

Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban - ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.

-Tatiosz-

Jordánia stratégia fontosságú pozíciót foglal el a Mediterráneum és a Vörös tenger között.

A Kr.e.7.század folyamán nomád, kereskedő nabaténeusok telepedtek meg itt.

Az ország déli részén, hat karavánút találkozásánál húzódó rózsaszín és sárga homokkő sziklákba vésték Petra nevű fővárosukat, melynek neve görögül „követ” jelent.

A nabaténeus civilizáció ritka árucikkek (arábiai tömjén, indiai fűszerek, egyiptomi arany, kínai selyem, núbiai elefántcsont) piacát uralta, és gazdagodott a karavánutak megadóztatásaiból, mielőtt 106-ban Róma fennhatósága alá került.

A Kr.e.1. és 3. század közt épített Ed-Dier temploma impozáns méreteivel (42 méter magas, 45 méter széles) uralja a mintegy nyolcszáz petrai műemléket.

A nabaténeus civilizáció hanyatlása után keresztény hívők foglalták el, innen az Ed-Dier név is, ami kolostort jelent.

1985-óta a Világörökség listáján szereplő Petra néhány éve aggasztó problémákkal áll szemben: a talajvízben oldott ásványi sók a kapillárisokon keresztül elérték az építmények talapzatát, felszívódnak a kövekbe, és beomlasztják. Ugyanakkor a szél is hozzájárul a jelentős pusztításához.

A jobb vagy a bal agyféltekédet használod inkább?

Ha a hölgyet az óra járásával megegyező irányba látod forogni, akkor a jobb agyféltekédet használod.
Ha a hölgyet az óra járásával ellentétes irányba látod forogni, akkor a bal agyféltekédet használod.
Néhány ember képes arra, hogy mindkét irányt felismerje, de a legtöbben csak egy féle képpen tudják nézni.
Lássuk, hogy képes vagy-e megfordítani a forgás irányt, váltogatva az agyféltekéid között.

MINDKÉT IRÁNY LEHETSÉGES!

Ez a prezentáció azt mutatja be,  hogy az agy két különböző fele különböző gondolkodásmódért felelős.
A következő táblázat mutatja be a két agyfélteke gondolkodásbeli különbségeit:

Bal agyfélteke:                          

Logikus

Következetes

Racionális

Analitikus

Objektív

Részletekre koncentráló            

Jobb agyfélteke:

Véletlenszerű
Intuitív

Holisztikus

Összefoglaló gondolkodásmód

Szubjektív

Egészre koncentráló

A legtöbb ember valamelyik fajta gondolkodásmódot előnyben részesíti a kettő közül. Néhányan közülünk azonban képesek egyenlő módon használni mindkét agyféltekéjüket.
Általánosságban az mondható el, hogy az iskolában jobbára a bal agyféltekés gondolkodás mód a jellemző, míg a jobb agyféltekés aktivitás háttérbe szorul.
A bal agyféltekés, relatív tantárgyak a logikus gondolkodásra, analízisre és pontosságra fókuszálnak. A jobb agyféltekés tantárgyak, a másik véglet, az esztétikára, érzésekre, és kreativitásra összpontosítanak.

„A legfelsőbb Lét mindent áthat, s ebből szükségszerűen következik, hogy mindenben benne rejtezik.” A mindenséggel való igaz egyesülés a tudásban, a szeretetben és a szolgálatban, valamint az Én felismerése a mindenütt jelen lévő Istenben a jó lényege.

És ez az upanisadban rejlő tanítás kulcsa is: „Az élet hatalmas”

-Tagore-  

"A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság."  

Az emberek játszanak a szavakkal.

Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal.

Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák.

Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék.

A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket.

Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök.

Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.

-Wass Albert: Ember az országút szélén-

Nem érdekel, hogy miből élsz.

Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,

és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,

Nem érdekel, hogy hány éves vagy.

Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,

hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,

az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.

Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,

hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,

és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,

az enyémmel vagy a tiéddel,

Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis

megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,

vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk

az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,

hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni

az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,

ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből

ered-e az életed.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,

az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján

és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy  igen.

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.

Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni

egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,

fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.

Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában

anélkül, hogy visszariadnál.

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.

Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,

amikor minden egyéb már összeomlott.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,

és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

(Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse)

„Folyton azt kérdezi tőlem, hova kerülünk ha meghalunk?

De egyáltalán nem az a lényeg hogy van –e élet a halál után…

Az a fontos, hogy életben legyünk mielőtt meghalunk!

Itt és most! Ébren éljünk.

Az élet csodája most, és a földön megy végbe…

Csak a legtöbben későn jönnek rá.”

A valódi szellemiség abban rejlik, hogy tudatában vagyunk annak, ha egymásra utalt viszonyban vagyunk minden tárggyal és élőlénnyel, legkisebb gondolatunk, szavunk vagy tettünk is valóban hatással lesz az egész világegyetemre.

-Szögyál Rinpocse-

Hivatalos Leftfield honlap: sites.crowdsurge.com/leftfield/

A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt.

A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza és fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul.

-Frank Crane-

Om mantra ( AUM ) Jelentése: Legfelsőbb végtelen szellem, legfelsőbb Úr – Isten, a teremtés jelképe.

AUM - „A” – tudatos - teljes „U” – tudattalan - finom „M” – tudat alatti – okozati

A mantra utáni csend, az abszolút tudat jelképe. Az Om Mantra a harmadik szem csakrához (Ajna) tartozik. Itt találkoznak a női és a férfi energiák, megteremtve az energiák egységét. A legtöbb Mantra az Om Mantrával kezdődik, ennek az az oka, hogy ez a Mantra a legfőbb kozmikus rezgésből született, azt eleveníti meg. Az Om hangon keresztül minden jobban feltárul, minden intenzíven megmutatja magát.